Mindenmás

Elhunyt Farsang Andrea, az SZTE geográfus professzora, a hazai természetföldrajz egyik vezető, nemzetközileg is elismert képviselője

Életének 56. évében, december 13-án, Szegeden elhunyt Farsang Andrea geográfus, a hazai természetföldrajz egyik vezető, nemzetközileg is elismert képviselője – tudatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdán az MTI-vel.

Farsang Andrea 1967-ben született Székesfehérváron. 1991-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen matematika-földrajz-számítástechnika szakos középiskolai tanári diplomát szerzett, 1991-től tanársegédként, 2005-től docensként, majd 2019-től egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének oktatója volt.

2010-BEN HABITÁLT SZEGEDEN

2014-2019 között a Természettudományi és Informatikai Kar oktatási dékánhelyetteseként, 2008-2019 között a Környezettudományi és Műszaki Intézet vezető helyetteseként működött. 2014-2019 között a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, majd 2021-től a Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi tanszék tanszékvezető helyettese volt. 2021-től az MTA X. Osztály Természetföldrajzi Tudományos Bizottságának elnöke volt. PhD disszertációját 1997-ben védte meg, 2000-ben a gödöllői Szent István Tudományegyetemen talajtani szakmérnöki diplomát szerzett. 2010-ben habilitált a Szegedi Tudományegyetemen. MTA doktori értekezését 2016 decemberében védte meg.

KIMAGASLÓ EREDMÉNYEKET ÉRT EL

Kutatási tevékenysége során a földtudományok két területén ért el kimagasló eredményeket. Nemzetközileg is elismert az alkalmazott talajtan, különösen a feltalaj makro- és mikroelem-tartalmának térbeli változása, a víz- és szélerózió okozta tápanyagveszteség-becslése és modellezése, az antropogén talajok osztályozása, valamint a talajtisztítás terén végzett tudományos tevékenysége. Emellett fontos a földtudományok és azon belül a földrajz oktatásának módszertana, különösen a tankönyv és oktatási segédanyagok fejlesztése, illetve földrajz tankönyvek (hagyományos és online), és oktatási segédanyagok hatékonyságának vizsgálata terén végzett tudományos tevékenysége. Oktatásmódszertani kutatásaiból kiemelkedik a szemkövető eszközök (Eye Tracker) alkalmazása. Farsang Andrea e kutatási terület fejlesztésére 2016-ban, majd 2021-ben is elnyerte az MTA Közoktatás-fejlesztési kutatási pályázatán a Földrajz Szakmódszertani Kutatócsoport megalapításához és működtetéséhez szükséges támogatást, s ezzel egy több hazai egyetemet átfogó kutatócsoport vezetője lett.

KIVÁLÓ OKTATÓ VOLT

Egyetemi oktatói tevékenysége két tudományterületet érintett. A szegedi egyetemen 1994 óta előadója volt a földrajztanítás elméleti, illetve gyakorlati tantárgyainak. Oktatói és kutatói tevékenységében nagy hangsúllyal jelent meg a földrajztanár-képzés modernizálására való törekvés, valamint az általános- és középiskolai földrajz oktatásban a szemléletváltás elősegítése. Oktató munkájának elismeréseként:

  • 2007-ben Mester Tanár Aranyérmet,
  • 2010-ben pedig Felsőoktatásért Emlékplakettet,
  • 2014-ben és 2019-ben Aranykréta Díjat kapott,
  • 2020-ban elnyerte a Magyar Mérnöki Kamara “Környezetvédelmi Műszaki Felsőoktatásért” kitüntető oklevelét.
        

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb