Közélet

Változik a közlekedési rend: ünnepi menetrend szerint járnak majd a vonatok és a buszok

A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok az ünnepekhez igazították járataik közlekedési rendjét – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a MÁV-Start vonatai december 24-én a szombatra, december 25-én az ünnepnapra, december 26-án a vasárnapra érvényes menetrend szerint közlekednek majd.

Mint tovább kiemelték, szilveszterkor és jövő év elején sem változik a naptári naphoz képest a vasúti közlekedési rend, azaz 30-án pénteki, 31-én szombati, Újév napján vasárnapi, január 2-tól pedig a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.

A VOLÁNBUSZ KÖZLEKEDÉSI RENDJE IS VÁLTOZIK

Az is kiderült, hogy a MÁV-Start a december 22-től január 2-ig terjedő ünnepi időszakban a frekventált napokon az InterCityk esetében az IC+ 1. osztályú és bisztrókocsi mellé a legforgalmasabb vonatokhoz még egy 1. osztályú kocsit kapcsol, továbbá a 2. osztályú vonatrészeket is megerősítik, járatonként 1-5 többlet kocsival közlekednek. A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: december 21-én a munkanapon, 22-én és 23-án a tanítási szünetes munkanapon érvényes menetrend szerint indulnak a járatok. Továbbá:

  • 24-én szabadnap lesz,
  • 25-én munkaszüneti nap,
  • 26-án pedig a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti nap szerint közlekednek a járatok.

Még több infó a Volánbusz menetrendjével kapcsolatban itt.

Mindezek mellett a szegedi közösségi közlekedés is változik:

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb