Közélet

Szegedtől 45 kilométerre fogták el a tálib sorozatgyilkost, aki Magyarországra akart átszökni

Magyarországon keresztül akart az Európai Unióba szivárogni két, terrorizmus gyanúja miatt körözött tálib harcos – írja a HVG. A lap szerint az egyikük sorozatgyilkos, aki amerikai és francia katonákat mészárolt le, míg a másikat, egy nyugalmazott tábornokot éppen a szélsőséges nézetei miatt bocsátott el az afgán hadsereg.

TŐLÜK KAPTÁK A FEGYVEREKET AZ M5-ÖSÖN LÖVÖLDÖZŐ EMBERCSEMPÉSZEK

A Blikk azt írja, hogy Szerbia az év első napjaiban huszonöt ember ellen indított eljárást, akik nemzetbiztonsági és terrortámadás szempontjából a kontinens minden országára veszélyt jelentenek. A kiterjedt akció során százkilenc, magukat szírnek és afgánnak valló férfit fogtak el, akik hónapok óta Szabadkán bujkáltak, a kerítés miatt nem tudtak átjönni Magyarországra.

A lap szerint ennek a csapatnak a tagjaitól kaphatták a fegyvereket a tavaly novemberben az M5-ösön rendőrökre lövő embercsempészek is.

ÉLESRE TÖLTÖTT GÉPPISZTOLYOK VOLTAK A KÉT ELFOGOTTNÁL

A szerb védelmi miniszter, Milos Vucsevics beszámolója szerint két olyan férfi személyazonosságát is sikerült azonosítani, akiket a francia hatóságok nemzetközi elfogatóparancs alapján terrorizmus gyanúja miatt köröznek. Élesre töltött automata géppisztolyaik voltak (az alábbi fotón látható, dupla tárú Kalasnyikovokat használták), ám azokat elővenni sem volt idejük a rajtaütés során.

A Szabadka melletti, Szegedtől mindössze 45 kilométerre lévő radanovaci erdőben és a közeli, romos tanyákon bujkálókat kommandósok fogták el.

Az egyikük, Mer Hamza, az afgán hadsereg nyugalmazott tábornoka, a társa pedig Abdul Bashir, aki mesterlövészként szolgált. A Kapitány becenevű férfiről az afgán hadsereg és a sajtó azt állította, hogy meghalt. A francia hatóságok már ki is kérték őket.

Fotók: Szerb Belügyminisztérium

Forrás: HVG, Blikk, SZMSZ

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: browse around these guys
'Fel a tetejéhez' gomb