Mindenmás

Ellopott egy kocsit, hogy bevágódjon a csajoknál a vásárhelyi férfi – körömlakkal festette át a rendszámtáblát, az okmányokat pedig kidobta

Fel akart vágni a férfi a csajok előtt, lopott hozzá egy kocsit Hódmezővásárhelyről. Nem volt jó ötlet, most vádat emeltek ellene. Közben az is kiderült, hogy a lopott kocsi rendszámtábláját is megrongálta, körömlakkal átfestette a P betűt B betűre, míg a 3-as számot 8-asra, és egész nap a lopott kocsival furikázott.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki egy az utcán nyitott állapotban hagyott autóba ült be, és azzal közlekedett egész nap – írja a Promenád24. A vádirat szerint a vádlott 2022. szeptember 12-én hajnalban ült be Hódmezővásárhelyen egy nyitott állapotban hagyott személyautóba, amiben még az indítókulcs is benne volt, az okmányok mellett.

KÖZEL HÁROM ÉVET KAPHAT

Mint kiderült, a vádlott ezt követően a rendszámtáblát is átalakította úgy, hogy körömlakkal átfestette a P betűt B betűre, míg a 3-as számot 8-asra. A vádlott az autóval egész nap közlekedett Hódmezővásárhelyen és környékén, valamint Békés megyében, ahol az okmányokat a gépkocsiból kidobta. Végül elfogták a rendőrök. Az ügyészség a többszörös visszaeső vádlottat jármű önkényes elvételének bűntettével és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettel vádolja, bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni. Az ügyészség indítványa 2 év 10 hónap börtönbüntetés.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb