Közélet

Takács Péter: Nem az orvosokkal van konfliktusunk, hanem a kamarával

Nem az orvostársadalommal és az egészségügyi dolgozókkal van konfliktusunk, hanem a Magyar Orvosi Kamarával – kezdte a vasárnapra összehívott sajtótájékoztatóját Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, aki hozzátette: próbálnak jó partneri viszonyt kialakítani a MOK-kal, de ez lehetetlennek tűnik. Az államtitkár szerint a kamara tevékenysége a betegbiztonságot fenyegeti, írta meg a 24.hu.

A MOK ARRA KÉRTE AZ ORVOSOKAT HELYEZZÉK LETÉTBE FELMONDÁSUKAT

Mint korábban megírtuk, szombaton a Magyar Orvosi Kamara küldöttgyűlésének résztvevői letétbe helyezték a felmondásukat, azt állítva, hogy tarthatatlan a magyar egészségügy helyzete. A MOK szerint a decemberben elfogadott törvénycsomag miatt a betegek helyzete jelentősen romlott és az orvosok munkakörülményei kiszámíthatatlanok lettek. Az egészségügyet is felügyelő Belügyminisztériumot, illetve Takács Pétert, a területért felelős államtitkárt több erős kritika is érte a kamara részéről, amely ciklusokon átívelő egészségügyi stratégia kialakítását követeli a kormánytól. A Belügyminisztérium a fejlemények miatt vasárnapra egy rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze.

TAKÁCS PÉTER SZERINT A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY UGYAN JÓL TELJESÍT, DE VAN MÉG BŐVEN MUNKA”

Takács Péter a sajtótájékoztatón elmondta, a magyar egészségügy továbbra is jól teljesít, de elismerte, van még bőven munka. “Nem azt mondjuk, hogy minden tökéletes, de tudjuk, hol kell belenyúlni a rendszerbe, hogy a betegeknek jobb legyen” – mondta az államtitkár.

Arra a kamara által felvetett bírálatra, hogy a minisztérium nem kommunikál a szakmai szervezetekkel, Takács Péter azt mondta, ezt többször cáfolták. Több ízben leültek nemcsak az orvoskamarával, hanem a többi szervezettel is. Folyamatos és élő párbeszédre törekedtünk – hangsúlyozta az államtitkár. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a MOK arra biztatta a háziorvosokat, ne írják alá szerződésüket, az államtitkár úgy reagált, találkozott a kamara háziorvosi csoportjának vezetőjével, és sikerült  megállapodásra jutniuk. Egy, a sajtótájékoztatón is bemutatott válasz e-mailben Soós Zoltán azt írta a minisztériumnak, hogy elfogadható a szerződés, annak aláírását ajánlani tudják a háziorvosoknak.

FOLYAMATOSAN SZERZŐDNEK A HÁZIORVOSOK AZ ÜGYELETRE

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a sajtótájékoztatón az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán elmondta, folyamatosan szerződnek a háziorvosok az ügyeletre, minden napra ki van állítva az ügyeleti sor. Ha mégsincs háziorvos, akkor egyéb, a mentőszolgálat orvosaival töltik fel az üres ügyeleti helyet – tette hozzá.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb