Szegedi Arcok

Sikert sikerre halmoz: idén is “Az év trubadúrja” lett a szegedi fiatal költő, Tatár Botond

December 7-én tartottuk meg a Legszegedibb Szegediek közönségszavazás díjátadóját városunkban. A Legszegedibb Gyógyító kategória győztese pedig Dr. Letoha Annamária, belgyógyász, az SZTE Járványügyi Ellátó Központ igazgatóhelyettese lett. Mint kiderült, nem csak Annamária gyűjti az elismeréseket, hanem fia, Tatár Botond is, hiszen 2023-ban is “Az év trubadúrja” lett.

Tatár Botondot egyébként már egyszer bemutattuk nektek. Tavaly is bezsebelte az “Az év trubadúrja” és az “Év Diák Költője” címet. Botond már egészen kisdiák kora óta verseket ír. Sokat olvas, a kedvencei közé tartozik Kosztolányi Dezső, Faludy György, József Attila és Ady Endre költeményei. Igazán komolyan a középiskolában kezdett el foglalkozni a versírással, amikor is irodalom tanára javaslatára különböző pályázatokon mutatta be alkotásait.

IDÉN SEM MARADT EL A SIKER

Nagyon úgy fest, hogy Botond azóta is az irodalom szerelmese, hiszen az Irodalmi Rádió pályázatán idén is “Az év trubadúrja” lett. A pályázat eredményhirdetését 2023. február 4-én rendezték meg Budapesten a Kikötő Ifjúsági és Közösségi Térben. Itt öt kategóriában adták át “Az év trubadúrja 2023.” címet és díjat a nyerteseknek.

REALISZTIKUS ÉS FILOZÓFIAI GONDOLATOKAT FOGALMAZ MEG VERSEIBEN

Tatár Botond korábban azt mesélte szerkesztőségünknek, hogy a költészetét leginkább realisztikusnak mondaná, de nem állnak messze tőle a filozófiai gondolatok papírra vetése sem, igaz, Botond a legtöbb költeményét mobilkészülékébe írja, hiszen az mindig ott van nála, s amikor csak az eszébe jut egy rímpár, egy jól hangzó szókapcsolat, csak előkapja a telefonját, s máris írni kezd. Versei leginkább a barátságról, a családról szólnak, vannak közöttük szerelmes költemények, ahogy Botond fogalmazott, olyasmikről ír, ami egy középiskolás fiatalt érdekelhet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb