Kiengedték a börtönből Putnik Lázárt, Újszentiván volt polgármesterét
Kiengedték az előzetes letartóztatásból Putnik Lázárt, Újszentiván volt polgármesterét. Az egykori vőfélyt csaknem pontosan egy éve vitték el a nyomozók, azonban a Szabad Európa szerint még a börtönből is üzletelt:
a rácsok mögül vett egy 2,7 hektáros szántót 4,8 millió forintért a Nemzeti Földügyi Központtól.
A polgármestert azzal gyanúsítják, hogy 222 millióval károsította meg az államot. A lap szerint most visszaadott majdnem ötmilliót egy kis földért cserébe.
PONT EGY ÉVE VITTÉK EL BILINCSBEN A SZEGED MELLETTI TELEPÜLÉS ELSŐ EMBERÉT
Tavaly február elején vitték el bilincsben a nyomozók Újszentiván akkori polgármesterét. Putnik Lázárt és két társát azzal vádolta a nyomozó hatóság, hogy súlyosan túlárazott egy többségében állami forrásból megépülő munkásszállót. A gyanú szerint összesen 222 millió forint vagyoni kárt okoztak az állami költségvetésnek.
Putnik Lázár polgármesterként még 2017 nyarán nyújtott be kérelmet a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalhoz, nem sokkal később a település 222 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Nemzeti Foglalkoztatási Alaptól egy munkásszálló építésére – emlékezett vissza a Szabad Európa. A vőfélyből lett polgármester a pályázatban azt írta, hogy a projekt teljes bekerülési költsége 371 millió, amelyhez az önkormányzat 149 millió forintos önrésze is kellett. Csakhogy annyira túlárazták az építkezést, hogy az épületet 258 millióból felhúzták. A megmaradt 113 millió forintból a polgármester hetvenmilliót saját számlájára utaltatott, amiből társasházakat kezdett építeni, tízmilliót pedig egy szövetkezetére utaltatott.
A polgármestert korábban jogerősen választási csalás miatt is elítélték, a közügyektől azonban nem tiltotta el a bíróság, így a 2019-es önkormányzati választáson újrázhatott, és nyert is.
VÁLTOZOTT A HELYZET, SZABADLÁBON VÉDEKEZHETNEK
Az akkor regnáló polgármester mellett egy egyszemélyes építési cég vezetőjét és az önkormányzat projektmenedzserét is előzetes letartóztatásba helyezték, amit tavaly többször meghosszabbítottak. Az ügyészség indítványa szerint erre azért volt szükség, mert félő volt, hogy akadályozzák a nyomozást: tanúkat befolyásolhatnak vagy bizonyítékokat tüntethetnek el.
Csaknem egy év után azonban változott a helyzet.
„Az ügy valamennyi terheltje szabadlábon védekezik, hárman a lakóhelyükre mint településre elrendelt bűnügyi felügyelet hatálya alatt. A nyomozó hatóság a nyomozást befejezte, a bizonyítást lefolytatta, erre figyelemmel a letartóztatás elrendeléskori indokai közül az eljárás meghiúsításának veszélye már nem áll fent, ezért a főügyészség indítványára a letartóztatás megszüntetése mellett a nyomozási bíró enyhébb kényszerintézkedést rendelt el több gyanúsított vonatkozásában”
– erősítette meg a lap információit Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség ügyésze.
BIZNISZ A BÖRTÖNBŐL
Az újszentivániak is csak a napokban látták, hogy volt polgármesterük még a börtönből is földet vásárol a magyar államtól, azt ugyanis hatvan napra ki kell függeszteni a település önkormányzatában.
„Állami vásárlásra kitett erdőről és szántóról van szó 4,8 millió forint értékben. 2022 nyarára van a szerződés írva, ügyvédekkel ellenjegyezve. Engem ez meglep. Szerintem ez nem etikus. Polgármesterként, az ő utódjaként borzasztóan meglep ez az egész, mert ez feltételezhet olyan dolgokat az önkormányzat életében, hogy ezek szerint bármit – amit mi még esetleg nem is láttunk, vagy ez után fog előkerülni – utólagosan is alá lehet íratni bármilyen ügyből kifolyólag”
– mondta a Szabad Európának Bodó Imre, aki tavaly nyáron lett a falu polgármestere. A helyi politikus úgy véli, bár Putnik Lázár uralma véget ért, de kieshetnek még csontvázak a szekrényből.
Egy hozzászólás