Szegedi Arcok

Barnák László szakítana a teátrum eddigi művészeti működési modelljével, ötfős művészeti tanács vezetné a színházat

Nyilvánosságra hozta Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója pályázatát, mellyel újra ringbe száll a szegedi teátrum, és vele együtt a Szegedi Szabadtéri Játékok, az Újszegedi Szabadtéri Színpad, valamint a REÖK szakmai és gazdasági irányítására. Barnák László ahogy korábbi pályázata esetében is, nyilvánosságra hozta a 2023-2028 közötti időszakra vonatkozó pályázati anyagát, közölte közösségi oldalán.

ÚJ, FIATAL NÉZŐKÖZÖNSÉGET TERVEZ BEVONZANI

Mint ahogy a Fidelio megírta, Barnák László pályázatában az eddigi főbb művészeti irányvonalak megőrzését és a nézőszám növelését tűzte ki céljául. A főigazgató a színház prózai kínálatával kapcsolatban a legfontosabb célok között világirodalmi és kortárs magyar darabok bemutatását emeli ki. Ezek mellett fontos szerepet szán a színházpedagógiai aktivitásoknak is, amelyek az ő vezetői ciklusa alatt megszaporodtak: színházi nevelési projektekkel és saját produkciók létrehozásával új, fiatal nézőközönséget tervez bevonzani.

A SZÍNHÁZ MENEDÉK

A színház feladataként a morális példázatok és az üres szórakoztatás helyett a közös gondolkodást, esetenként a hétköznapi problémákból való kiszakadást, vagy éppen a jelenre frissen reagálva mindannyiunkat érintő problémák felvetését emeli ki. “Manapság, amikor a világ különféle törésvonalak mentén sorakozott fel, a színház menedék, mert lehetővé teszi, hogy egy másik ember helyzetébe képzelhessük magunkat, egy másik ember szemén keresztül láthassuk a világot” – írta Barnák László pályázatában.

A DIREKTORI FELADATOK KÖZÖTT KIEMELTE AZ ÁLLANDÓ SZEMÉLYES JELENLÉT FONTOSSÁGÁT

Barnák László fontosnak tartja a művészi koncepcióval „egymásra építő szinergiában” működő kulturális marketinget is, a korszerű kommunikációs eszközök használatát, a tudatos arculatformálást és a közösségi akciók szervezését. A direktori feladatok között kiemeli az állandó személyes jelenlét fontosságát, amelyen keresztül a vezető figyelemmel tud lenni és inspirálni tudja a színházi kollektívát.

ÖTFŐS MŰVÉSZETI TANÁCS VEZETNÉ A JÖVŐBEN A SZÍNHÁZAT

Az elmúlt időszakhoz képest jelentős változás, hogy Barnák László szakítani kíván a háromtagozatú teátrum eddigi művészeti működési modelljével: a főigazgató, a drámatagozat és az operatagozat vezetője helyett egy ötfős művészeti tanács alakítaná ki a színház művészeti elképzeléseit. Ennek tagjai: 

  • Barnák László főigazgató, 
  • Dobszay Péter – aki Dinyés Dánielt váltaná az opera tagozat élén –,
  • illetve Fábián Péter, 
  • Koltai M. Gábor 
  • és Tárnoki Márk rendezők lennének.

Barnák László főigazgatói pályázata teljes terjedelmében IDE kattintva olvasható.

TÖBB KIHÍVÓJA IS AKADT BARNÁK LÁSZLÓNAK

Peller Károly Nívó-díjas operetténekes, táncos, színész a napokban újranyitott IH Rendezvényközpontban megtartott gálán jelentette be, hogy megpályázza a direktori állást, sőt, mint kiderült, Tóth Péter, az SZTE BBMK dékánhelyettese is megpályázta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztját.

Forrás: fidelio.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb