Közélet

Lázár János: az ország legnagyobb munkaadója lettem – a tervek szerint még idén egységesítik a MÁV és a Volán menetrendjét

A miniszterelnök hamarosan bejelenti, hogy miként változtatják meg a beruházási törvényt – mondta az Infostart beszámolója szerint Lázár János egy hódmezővásárhelyi rádióinterjúban. Az építési és közlekedési miniszter azt is megígérte, hogy még idén egységesítik a MÁV és a Volán menetrendjét.

Új építési és beruházási törvény készül, újraszabják az építésügy, az örökségvédelem és a településkép kérdésköreit – közölte Lázár János szakminiszter egy hódmezővásárhelyi rádiónak adott interjújában. “Nagyon sok minden meg fog változni. Hogy hogyan kell létrehozni egy sport-, vagy egészségügyi létesítményt – mindent újraszabályozunk. A gondolat megszületésétől a kulcs átadásáig minden átalakul azért, hogy jobb beruházásaink legyenek, fenntarthatóbbak, finanszírozhatóbbak, jobb minőségűek” – mondta Lázár János.

CIVILIZÁCIÓS SZINTET SZERETNÉNEK LÉPNI

Az építési és közlekedési miniszter azt is kiemelte, hogy a változásokkal “civilizációs szintet szeretnének lépni” a beruházásokban. “25 ezer milliárd forintot költöttünk el beruházásokra az elmúlt 12 évben, nagy a felelősség. Magyarország minden harmadik beruházása állami beruházás, és ezek mindegyike most az én tárcámnál van. Szeretném átalakítani az egészet: jobb előkészítés, speciálisabb, végiggondoltabb munka” – ecsetelte Lázár János.

MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB MUNKAADÓJA Ő

Magyarország legnagyobb munkaadója most ő – ezt pedig már arra utalva mondta, hogy közlekedési miniszterként a MÁV és a Volán összesen 57 ezer munkavállalója tartozik hozzá. “Magyarországon 4-4,5 millió ember ingázik naponta, és szeretnék nekik segíteni, ezt tartom a legfontosabb célkitűzésemnek. Olcsóbbá és jobban szervezetté szeretném tenni a szolgáltatást, ennek feltétele egy új bérletrendszer és egy új, egységes MÁV-Volán-menetrend, 2023-ban nagy változásokat tervezünk, de erről rövidesen a kormány és a miniszterelnök fog tájékoztatást adni” – tette hozzá. Lázár János arról is beszélt a hódmezővásárhelyi rádió adásában, hogy a kormány szerint az orosz-ukrán háború elhúzódik, a gazdasági válság pedig elmélyül. Hozzátette, hogy az ország 7 milliárdos energiaszámlája tavaly 17 milliárd euróra növekedett, idén pedig várhatóan 12 milliárd euró lesz, ami még mindig elképesztően magas, de alacsonyabb, mint 2022-ben volt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb