Sport

Szeged365 retro: pont ma 50 éve, hogy a szőregi Kreul József összecsapott Muhammad Alival

Pont ma 50 éve, hogy egy 33 éves szőregi származású ökölvívó, Kreul József, vagy ahogy a sportvilág és Hollywood megismerte, Joe Bugner összecsapott Muhammad Alival. Az 1973. február 14-én, Las Vegasban megtartott meccs több szempontból is ikonikus volt, többek között azért is, mert a szőregi klasszis a mérkőzés előtti fogadáson melegebb éghajlatra küldte Elvis Presley-t, f@szfejnek nevezve a Királyt.

A Bud Spencer filmek későbbi badass-karaktere 1950-ben született Szőregen, az édesanyja egyedül nevelte, az apja elhagyta őket. 1956-ban gyalog menekültek át a magyar-jogoszláv határon, ezt követően egy osztrák menekülttáborban, majd Angliában kötöttek ki, Bugner végül Cambridge mellett nőtt fel.

A nehéz anyagi helyzetben lévő fiú már 16 évesen gyári munkásnak állt, ahol egy ökölvívó-edző kiszúrta magának a 190 centis, 90 kilós óriást, levitte egy edzőterembe, pár hónappal később pedig már jött is az első meccs, amelyen kiütötték a későbbi klasszist. A következő évben, 1968-ban 11 (!) meccset vívott, amely ma már – tekintve azt, hogy a mostani nagyágyúk évente maximum 1-2 alkalommal hajlandóak ringbe szállni – egészen szürreálisnak hat, ráadásul mindet megnyerte. A pályája innentől kezdve meredeken ívelt felfelé, 1971-ben először lett Európa-bajnok,

a plakátokon szőke angol bombázónak nevezték, aki egy vérbeli magyar harcos

– írta Bugnerről írt cikkében a Telex.

1973. januárban a holland Rudie Lubbers ellen védte meg az Eb-címét, így várta az Ali elleni, cikkünk témáját adó küzdelmet.

SZÁJKARATE AZ ÉTTEREMBEN, BALHÉ ELVISSZEL

Európa és az Egyesült Államok akkori két legjobb ökölvívója a 60-as évek végén találkozott egymással egy amerikai étteremben, amelyből poénkodásba fulladó kakaskodás lett.

“Gondold meg, mit csinálsz, mert felaprítalak, a halál közelébe kerülsz” – mondta a szőregi srácnak Muhammad Ali, majd azt vágta a fejéhez, hogy Bugner annyira ronda, hogy az édesanyja sírt, amikor világra hozta.

“A húgommal még nem találkoztál”

– kontrázott viccesen Bugner, majd ölelkeztek egyet.

Maga a találkozó előtti sajtóesemény sem telt kakaskodás-mentesen, Bugner ugyanis kiakadt azon, hogy az eseményen részt vevő Elvis csakis Alinak vitt ajándékba szignózott köpenyt, aki a magyar sportoló “nekem miért nem hoztál?” kérdésére annyit vágott oda, hogy “Te nem vagy bajnok”. A szőregi ezen aztán úgy kiakadt, hogy f@szfejnek nevezte a Királyt, majd szóváltásba keveredett annak testőrével is.

A SZŐREGI, AKI TÖBBSZÖR IS KERESZTBE VERTE MUHAMMAD ALIT

A 12 menetes meccsen a 33 éves Ali végig fölényben volt a 22 éves Bugner felett, azonban a tizedik, tizenegyedik menetre alaposan kifáradt amerikai alapos sorozást kapott tőle.

A bírák 10-3 arányban adták oda a meccset a regnáló világbajnoknak, aki azt mondta a szőregiről, hogy

sokkal keményebb fickó, mint gondolta. “Olyan jó, hogy ha visszavonulok, biztosan ő lesz a világbajnok”

– nyilatkozta a mérkőzés után.

Bugner később Joe Frazierrel is mérkőzött, a karrierjét 1999 nyarán fejezte be, 69-szer győzött 13 vereség és egy döntetlen mellett.

ÉN A VÍZILOVAKKAL VAGYOK

A sport mellett Hollywoodot is meghódította, szerepelt több Bud Spencer-filmben mint rosszfiú, többek között az Én a vízilovakkal vagyok című film negatív főhősét alakította, de szó volt arról is, hogy a Sylvester Stallone-féle Rocky-széria negyedik részében ő alakítsa Ivan Drago-t, a szerepet viszont végül Dolph Lundgren kapta meg.

A 72 éves Bugner Ausztráliában él, jó egészségnek örvend, magyarul sosem felejtett el.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb