Közélet

Elfogadták a szegedi önkormányzat költségvetését, most már fix, négy óvodára lakat kerül a következő tanévtől

70,147 milliárd forintos főösszeggel pénteki ülésén elfogadta a szegedi közgyűlés az önkormányzat költségvetését. A rendeletet 18 képviselő támogatta, a Fidesz és a KDNP képviselői nemmel szavaztak. A testület döntött arról is, hogy – a szülők tiltakozása ellenére – a gyermeklétszám csökkenése miatt a város 45 tagóvodája közül négyet bezárnak a következő tanévtől. Ezt a döntést 18 igennel és 9 nemmel szavazták meg a képviselők.


KOVÁCS TAMÁS: “TAKARÉKOS ÉS SZOLIDÁRIS SZEMLÉLETTEL TERVEZTÉK MEG A KÖLTSÉGVETÉST”

Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester a vita során hangsúlyozta, takarékos és szolidáris szemlélettel tervezték meg a költségvetést. A büdzsé megalkotása során a kötelező közszolgáltatások ellátását, az 5300 önkormányzati dolgozó munkahelyének megtartását, a szociális ellátások bővítését tartották elsődleges célnak.

HAÁG ZALÁN INDOKOLTA, MIÉRT NEM TÁMOGATJÁK A KÖLTSÉGVETÉST

Haág Zalán, a KDNP közgyűlési frakcióvezetője kifejtette, több területen jelentősen növekedett a város kormányzati támogatása, és komoly beruházások valósultak meg Szegeden állami forrásból. A városvezetés a kudarcos gazdaságpolitika árát a szegediekkel fizettetné meg, óvodákat zárnak be, brutálisan emelik a közétkeztetés árát és a parkolási díjakat, valamint nyártól jelentősen kiterjesztik a fizetőövezeteket is – indokolta meg a politikus, miért nem támogatják a költségvetés elfogadását.

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLLAMI NORMATÍV TÁMOGATÁSA A TAVALYIHOZ KÉPEST 12%-KAL CSÖKKENT

A rendelet szerint az önkormányzat állami normatív támogatása a tavalyihoz képest 12 százalékkal, 11,549 milliárd forintra csökkent. A megemelkedett energiakiadások fedezetére a kormány 1,3 milliárd forint kiegészítőtámogatást biztosított az önkormányzatnak, a költségvetésbe a második félévre pedig újabb 1,3 milliárd forintos kiegészítőtámogatást terveztek be. Az önkormányzat helyiadó-bevétele 19,5 milliárd lesz, melyből 14,85 milliárdot tesz ki az iparűzési adó, 4,1 milliárdot az építményadó, 325 milliót a telekadó.

A SZOLIDARITÁSI HOZZÁJÁRULÁS NAGYSÁGA A TAVALYIHOZ KÉPEST TÖBB, MINT EGYMILLIÁRD FORINTTAL NŐTT

Az önkormányzat által fizetendő – az adóerő-képesség alapján megállapított – szolidaritási hozzájárulás nagysága a tavalyihoz képest, több mint egymilliárd forinttal 2,941 milliárd forintra nőtt. Városüzemeltetési feladatokra 10,137 milliárd forintot fordít az önkormányzat, ennek meghatározó részét a közösségi közlekedés működtetése teszi ki. A szociális ellátórendszer működtetésére 2,1 milliárd, segélyekre – a tavalyinál 300 millió forinttal többet – 1,5 milliárd forintot szánnak.

  • Víz- és csatornaberuházásokra 3 milliárd,
  • a lézerközponthoz vezető út építésére 1,5 milliárd forintot költenek idén,
  • 728 millió forintot pedig két idősek otthona korszerűsítésére.
  • A Tisza Szeged főutcája projekt első ütemeként 200 millió forintból elkezdődik a rakpart rekonstrukciója.
  • Városrészi felújításokra félmilliárd forintot terveznek,
  • utak és járdák rekonstrukciójára 1,123 milliárd,
  • a villamospálya javítására 155 millió forintot fordítanak.
  • Az önkormányzati cégek fejlesztéseire – így a Szegedi Közlekedési Társaság önjáró trolibuszainak vásárlására – 525 millió forintot költenek.

A LAKÁSRENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL IS DÖNTÖTTEK

Az önkormányzati jogalkotásban nem általános megoldással salátarendelettel módosították a szervezeti és működési szabályzatot, valamint a lakásrendeletet. Ez utóbbi több pontját januárban megsemmisítette a Kúria. A bíróság döntése alapján a költségelvű bérlők nem kaphatnak szociális helyzetük alapján bérleti díj kedvezményt. Ezt a támogatást a jövőben lakhatási támogatás formájában biztosítja számukra az önkormányzat.

NÉGY ÓVODA ZÁRJA BE A KAPUIT A KÖVETKEZŐ TANÉVTŐL

A testület döntött arról is, hogy – a szülők tiltakozása ellenére – a gyermeklétszám csökkenése és a munkaerőhiány miatt a város 45 tagóvodája közül négyet bezárnak a következő tanévtől. Mint elhangzott, a csoportok egyben maradnak, az óvónők és a dajkák sem veszítik el a bezárások miatt munkájukat.

  • Alsóvároson a Bem utcai,
  • Móravároson a Napsugár,
  • Tajánban a Sás utcai,
  • Tápén pedig a Honfoglalás utcai fejezi be működését a tervek szerint szeptembertől.

DÖNTÖTTEK ARRÓL IS, KI LESZ IDÉN SZEGED DÍSZPOLGÁRA ÉS PRO URBE DÍJASA

A közgyűlés döntött arról, hogy Szeged díszpolgári címét Vécsei László akadémikus, orvosprofesszor kapja idén. A Fidesz-KDNP képviselői azt azonban a városhoz méltatlan lépésnek nevezték, hogy Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester javaslatára Pro Urbe díjjal tüntetik ki Mózes Ervin korábbi főjegyzőt, akit a bíróság jogerősen elmarasztalt az önkormányzat által biztosított parkolóbérletek miatt indult ügyben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb