Mindenmás

Éppen nem esik Szegeden, de nem követsz el nagy hibát, ha az esernyőt magaddal viszed ma

Az előrejelzések alapján alakul a mai nap: már 9 fok van (14-et jósoltunk tegnap este), és bár nem esik, de lóg az eső lába.

Készítsd be az esernyőt! Ezt javasoljuk Neked ma Szegeden barátilag, mert a Mars téri piacon való bevásárlás is pokol lehet ha bőrig ázunk. Na meg lángost sem annyira jó enni esőben. Persze hozzátartozik az igazsághoz: éppen nem esik Szegeden.

Egyébként, ha nem a napsütéses szép Szegedet vesszük alapul, akkor mondhatjuk: tavaszias időjárásunk van, mivel 14 fokig kúszik fel a higany a hőmérőkben (tényleg még mindig higanyt használunk?), és kellemetlen télies szél sem fokozza a hidegérzetünket.

Sajnos nincsenek jobb kilátásaink vasárnapra sem, mivel ugyancsak 10-14 fok mellett azt jósolják a napfény városába, hogy nem csak a Kárász utca fölé (egy kis része fölé) húzott napvitorlák miatt nem láthatjuk a Napot: felhős lesz az ég, és ugyancsak várható eső. Leginkább vasárnap délelőtt.

A végére pedig a remény: jövő héten Szegeden úgy elzavarjuk a telet, hogy csak na. A Szent István téren már készülnek, ahol el fogják égetni Szeged banyáját, és ami tán még ennél is fontosabb: vele együtt minden bánatunk, és rossz dolgot amit velünk történt. A feladat egyszerű: pl. ma a Mars téri piacon várakozó banyára felírni azt amit el akarunk égetni. Ne szóljatok neki, hogy jövő héten égni fog…itt a banya mutatjuk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb