Közélet

Miniszterelnöki sajtóiroda: Orbán Viktor Kínába készül

Orbán Viktor valóban Kínába készül – erősítette meg az Indexnek a miniszterelnök sajtófőnöke azt követően, hogy Budapesten tett látogatást tett a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója, Vang Ji államtanácsos.

A lap arról írt, hogy a miniszterelnök magánvacsora keretében fogadta a kínai külögy első emberét, aki másnap Szijjártó Péterrel találkozott. Arról semmi nem derült ki, hogy miről volt szó Orbán Viktor és a kínai államtanácsos között, Szijjártó Péterrel azonban közös sajtótájékoztatót is tartottak.

Az utóbbin többek között arról volt szó,

  • hogy a Magyarország és Kína között létrejött átfogó, stratégiai együttműködésből rendkívül sokat profitált a magyar gazdaság az elmúlt években,
  • az ukrajnai háborúval kapcsolatban kijelentették, hogy a két ország a béke pártján áll, és készek együttműködni a világ többi békeszerető államával a konfliktus diplomáciai rendezése érdekében,
  • végül a kínai államtanácsos közölte: Peking nagyra értékeli, hogy a magyar kormány „Kína-barát politikát” folytat, bizonyos ügyekben támogatást nyújtva a nemzetközi fórumokon. Azt is kijelentette, hogy Kína is kész segítséget nyújtani Magyarország szuverenitásának, biztonságának és fejlődésének érdekében.

Az Index Havasi Bertalannál érdeklődött, hogy a Vang Ji kínai államtanácsossal folytatott megbeszéléseken szó esett – e arról, hogy Orbán Viktor Pekingbe látogasson. A válasz elég rövid volt,

“Orbán Viktor miniszterelnök kínai útja előkészítés alatt áll”

– írta vissza a miniszterelnök sajtófőnöke.

Az egyelőre titok, hogy pontosan mikor utazhat Kínába a miniszterelnök. Orbán Viktor 2017-ben és 2018-ban is járt az ázsiai országban, előbb egy nemzetközi gazdasági fórumra utazott Pekingbe, majd egy évvel később részt vett az első Kínai Nemzetközi Import Expón, Sanghajban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb