Mindenmás

Hétköznapi Hősök, akik önkéntesen járőröznek: tavaly csaknem 16 ezer határsértő feltartóztatását segítették elő a polgárőrök Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyében

Csaknem 16 ezer határsértő feltartóztatását segítették tavaly a polgárőrök a déli határon – közölte az Országos Polgárőr Szövetség határvédelmi tagozatának elnöke pénteken Mórahalmon. Csorba Sándor a tagozat elmúlt évet értékelő tanácskozásán elmondta, a polgárőrök rendkívüli események nélkül, felelősségteljesen, nagy fokú önállóságot igénylő szolgálatot adtak a déli határ védelmében.

Mint kiderült, tavaly 15 602 polgárőr vállalt önkéntes szolgálatot Csongrád-Csanád, illetve Bács-Kiskun vármegyében közvetlenül a határsávban, mélységi területeken, illetve az ország belsejében. A tíz hónap alatt a polgárőrök:

  • 161 837 szolgálati órát, ebből rendőrrel közösen 45 522 órát teljesítettek.
  • 15 858 határsértő feltartóztatásában és 17 embercsempész elfogásában segítették a rendőrök és katonák munkáját.

A határvédelmi feladat ellátása érdekében az arra jelentkező polgárőrök számára ősszel a rendészeti szervek szakemberei elméleti és gyakorlati képzést tartottak – tudatta Csorba Sándor. A határ térségében működő polgárőrszervezetek idén is tovább folyatják a munkát – hangsúlyozta az elnök.

NAGYON KOMOLY SEGÍTSÉG EZ

Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályának vezetője kifejtette, az önkéntesen, szabadidejükben az illegális migráció elleni küzdelemben résztvevő polgárőrök nagyon komoly segítséget nyújtottak a rendőrség munkájához. Az ezredes hangsúlyozta, 2015 óta nem kellett olyan sok határsértővel szemben intézkedni, mint tavaly. 2021-ben mintegy 120 ezer, tavaly 270 ezer határsértőt tartóztattak föl, 93 százalékukat a határ nyolc kilométeres körzetében. Egyre agresszívebbé válnak az embercsempészek és a határsértők: 2021-ben 52 támadás érte a határt védő rendőröket és katonákat, tavaly 447 ilyen eset történt. A rendőrök tavaly több mint 2 ezer embercsempészt fogtak el – mondta a főosztályvezető.

ÁTALAKULÓBAN VANNAK A MIGRÁCIÓS ÚTVONALAK

Arra is felhívták a figyelmet, hogy megfigyelhető, hogy átalakulóban vannak a migrációs útvonalak, az embercsempészek Szerbiából részben áttették tevékenységüket egy másik országba. Horvátország január 1-jei schengeni csatlakozása óta egyelőre nem látni a horvát határszakaszon az illegális mozgást, Románia felől, a csanádpalotai autópálya-, illetve a nagylaki közúti határátkelőhelyen azonban megháromszorozódott a teherautókban megbújt határsértők száma.

KIVÁLÓ AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, az elmúlt években kiváló együttműködés alakult ki a térség települései, a rendészeti szervek, valamint a polgárőr szervezetek között. A helyi és az ország minden részéből érkező polgárőrök áldozatvállalásának köszönhetően jóval biztonságosabbnak érezhetik mindennapjaikat az itt élők, mint néhány évvel korábban – mondta a politikus. A polgármester kifejtette, nem tűnik úgy, hogy a migrációs nyomás belátható időn belül megszűnne vagy érdemben enyhülne.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb