Közélet

Több mint egy hónapos kiképzést követően alezredesként tett katonai esküt Novák Katalin férje – nem veszi fel a zsoldját, jótékony célra fordítja

Novák Katalin köztársasági elnök férje, Veres István több mint egy hónapos kiképzést követően alezredesként tett katonai esküt. Magyar Hang most megkérdezte az államfő hivatalát, hogy Veres István mennyi pénzt kap önkéntes műveleti tartalékosként. Mint kiderült, az ezért járó fizetését nem veszi fel, hanem jótékony célra fordítja.

Novák Katalin hivatala azt közölte, hogy Veres István végzettsége, szakmai tapasztalata, kora és a civil életben betöltött beosztása (a Magyar Nemzeti Bank igazgatója) alapján lett alezredes. Ezért mintegy nettó 200 ezer forintos rendelkezésre állási díj, aktív szolgálata alatt a főtiszteknek járó nettó több mint 460 ezer forint illetné meg, de a pénzt nem veszi fel, jótékonysági célra fordítja, felajánlotta a Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítványának.

NINCS SZÓ ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGRŐL

Bár kinevezése után gyakorlatilag felesége parancsnoksága alá kerül – és egyszerre tölt be vezető pozíciót a honvédségnél és a kormánytól független jegybanknál – a Sándor-palota biztos benne, hogy nincs szó összeférhetetlenségről, írta a Magyar Hang.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb