Blog

Szeged365 Family, óriási bejelentésünk van: még egy városban elindulunk, vissza kettő, padlógáz!

Pontosan három éve kezdődött a Martin Luther King féle “I have a dream” közösségi verziója, a “we have a dream” avagy, volt egy álmunk, amely Nektek köszönhetően valóra vált. Három éves lett Szeged független, újgenerációs hírportálja, nekünk pedig akadt némi (forradalmi hangulatban megejtett) bejelenteni valónk március 15-re.

Három év viszonylag kevés idő egy hírportál életében, azonban annyi minden történt velünk az előző 3 x 365 napban, mint más médiafelülettel 30 év alatt:

  • jöttünk mint a forgószél, közben kaptunk sok-sok bíztatást, meg persze – ahogy azt kell – egy jó adag támadást is, sőt, még a Facebook-oldalunkat is kifüstölték egyszer alólunk (köszi),
  • nagyon rövid idő alatt, Veletek együtt nagyon felpörögtünk,
  • hamarosan a miénk lett Szeged és a régió legütősebb tudósító-gárdája (igen, Ti vagytok azok, Szeged365 Family tagok, ölelés érte),
  • a SimilarWeb adatai szerint mi lettünk Szeged és Csongrád-Csanád vármegye legtöbbet látogatott hírportálja (meg úgy általában, website-ja),
  • ahol tudtunk, segítettünk, együtt pulzáltunk a 163 ezer remek szegedivel plusz 2022 végén megszerveztük Szeged médiatörténetének legnagyobb szavazatszámú közösségi voksolását, a Legszegedibb Szegediekre ugyanis közel 90 ezer szegedi majdnem félmillió (!) szavazatot adott le két hónap alatt.

Minden, amit elértünk, Nektek köszönhető. Hálásak vagyunk, amiért ennyire aktív olvasóink, virtuális családtagjaink vannak, ez tesz bennünket különlegessé, ez adja meg a Szeged365 igazi ízét. Tőletek nyerte el mostani formáját Szeged független hírportálja.

A három év alatt rengeteg visszajelzést kaptunk más városokból is, mind az ott élők, mind a távoli kollégák felől. Írhatnánk úgy is, hogy bogarat ültettek a fülünkbe, valahogy úgy, ahogy Leonardo Dicaprio csinálta az Eredet című filmben.

Hónapok óta tervezünk, matekozunk, szervezkedünk és persze fejlesztünk, amelynek eredményeképpen ma, március 15-én egy rendkívül fontos fordulóponthoz érkeztünk:

Szeged mellett egy újabb városban indítjuk útnak közös álmunkat, mától fogadjátok szeretettel “testvérünket”, a Kecskemét365.hu-t!

Hogy milyen lesz az újdonság?

Azért küzdünk, hogy hasonlóan a Szeged365.hu-hoz egy ízig-vérig lokálpatrióta, politikai pártoktól 100%-ban független, laza de intellektuális hangvételű, villámgyors reagálású médiafelület lehessen a Kecskemét365-ből, amelyre pont úgy számíthatnak a kecskemétiek, mint a Szeged365-re a szegediek.

Hogy merre tartunk?

Szeretnénk, ha minél több városban indulhatna el a 365 márka, amely mindig is egy alulról, a lokálpatrióta közösségekből építkező médiafelület marad. Szerényen, maximális szakmai alázattal dolgoznak a kollégáink, de apait-anyait beleadva, ahogy azt kell. A betonfalon is átmegyünk.

Mi újság a Szeged365 csapatával?

A Szeged365 – akárcsak az elmúlt fantasztikus három évben – marad Szeged független hírportálja, a fókusz mindig is szeretett városunk volt és az is marad. A két szerkesztőség szoros együttműködésben fog dolgozni, küzdeni az olvasók kegyeiért, de a Szeged365 csapata a Napfény Városára fog fókuszálni, a Kecskemét365 különítménye pedig a Hírös Városra. Rengeteg újdonsággal jövünk a harmadik születésnapunkon, lesznek játékok és egy óriási meglepetés is, csakis a szegediekre koncentrálva.

Köszönjük Nektek a csodás (és küzdelmes) három évet, megyünk tovább a megkezdett úton – mindezt Veletek, a Szeged365 virtuális családjával közösen tesszük, nélkületek egy lépést sem vagyunk hajlandóak tenni. Külön köszönet azoknak a remek szegedi – és kecskeméti – vállalkozásoknak, akik hónapról hónapra lehetővé teszik, hogy politikai erőktől és pártoktól függetlenül, egyedülálló módon csakis reklámpiaci bevételekből létezhessünk – immáron két városban.

Baráti öleléssel,

Kisházi Sándor, Kiss Balázs és a Group365 csapata

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb