Kikapcs

Lovas és íjász bemutatóval, valamint kézműves vásárral fűszerezett szoboravató lesz szombat délután a Vértónál

A borús idő ellenére Szeged ma is színes programokkal kecsegteti a kikapcsolódni vágyókat. Március 25-én, szombaton, délután kettő órakor ugyanis Anahita Nagyboldogasszony és a Deédes Aranyasszony szobrok átadási, felavatási ünnepségét tartják meg a Vértónál.

SZÁMOS PROGRAM KÍSÉRI AZ ÁTADÓ ÜNNEPSÉGET

A Független Városi Szövetség Magyar Egyesület szervezésében megvalósuló szoboravatáson számtalan programmal is várják az érdeklődőket a vértói dombhoz már délelőtt 10 órától:

  • lesz lovas bemutató,
  • Magyar kutyafajták és agár bemutató,
  • a Déli Farkasok Íjász bemutatója,
  • Bödönpiac-Kézműves vásár,
  • valamint kürtőskalács sütés is.

A HIVATALOS AVATÓ DÉLUTÁN 2 ÓRAKOR VESZI KEZDETÉT

A hivatalos átadó délután 2 órakor veszi kezdetét, amikor felcsendül a Magyar -Székely Himnusz, ezt követően pedig köszöntőt mond Apró Juhász János a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület alapító elnöke. Ezt követi a szobrok felavatása.

“Anahita Nagyboldogasszony a Joli-tórem bolygólyának (a Földnek) első számú asszonya, a Szíriusz naprendszerből származó Ősanyánk a kezdet, a keletkezés, a születés, a Hunok, a Magyarok Istenanyja. Anyahita (Anyahitű) volt az égi Szentháromság istenasszonya, aki ezer évvel később Nimród (Ménrót) király feleségeként Enéh néven lett hun-magyar népünk ősanyja. Deédes, az ifjú Aranyasszony Attila nagykirályunk első számú Aranyasszonya, Szöged vezér (Szeged város alapítójának) édesanyja” – írta közösségi oldalán a felavatandó szobrokról a MAGart fafaragás Szeged, Hungary.

Fotó: MAGart fafaragás Szeged, Hungary FB oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb