Közélet

Kína elnöke bejelentette, hogy háborúra készülnek

Megdöbbentő bejelentést tett Hszi Csin-ping kínai elnök az ország parlamentjében: az államfő kijelentette, hogy országa „háborúra készül”, azt azonban nem részletezte, hogy pontosan ki ellen, és mikor – Írja a Foreign Affairs nyomán a Portfolio.

A kínai retorikában március 1-én lehetett észlelni az első változásokat, amikoris a Kínai Kommunista Párt pártlapjában megjelent egy esszé a következő címmel: “Hszi Csing-ping elnök útmutatásával és a hadsereg megerősítésével dicsőségesen fogunk előre menetelni”.

TÖBB KISEBB JELE IS VOLT MÁR ENNEK

A Portfolio szerint az elmúlt hónapokban mindemellett több, kisebb jele is volt annak, hogy Peking készül valamire:

  • A kormány megduplázta 2023-ra az ország védelmi kiadásait.
  • Tervet nyújtottak be arról, hogy csökkentsék Kína külföldi gabonára való rászorultságát.
  • A Tajvani-szoros kínai oldalán több, légitámadások ellen oltalmat nyújtó bunkert építettek.
  • Illetve módosították az állam honvédelmi törvényét, mely többek között lehetővé tette új területvédelmi erők létrehozását, illetve felgyorsíthatja a tartalékos katonák behívását.

Bár Hszi elnök nem részletezte egyértelműen azt, hogy kivel tervez háborúzni, szinte biztosra vehető az, hogy az üzenet Tajvannak, ezzel együtt pedig a sziget szövetségeseinek, az Egyesült Államoknak, Japánnak, Dél-Koreának és Ausztráliának szólt. Hszi elnök az elmúlt hónapokban több beszédet is intézett népéhez, melyben rendre ostorozta Washington politikáját, valamint „nehéz időket” jósolt az ország gazdaságának.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb