Mindenmás

Több ház udvarába is bejárt portyázni a betörő Szentesen – lábbeliket, dísznövényeket és pénztárcát is lopott

A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki több házba is betört a városban – közölte a rendőrség a honlapján.

Mint kiemelték, a rendőrségre 2022. október 13-án kora hajnalban érkezett segélyhívás Szentesről. A bejelentő elmondta, hogy az udvarán a mozgásérzékelők jeleztek és egy idegen az autójából kivett valamit, majd a kerítésen kiugorva elszaladt. A Szentesi Rendőrkapitányság egyenruhásai a helyszínre siettek, ahol a sértett által elmondottak alapján a tolvaj után eredtek. Néhány sarokkal odébb szintén betörés közben tetten érték a 27 éves férfit, miközben ismét egy lakóház udvarán portyázott.

TÖBB HÁZ UDVARÁBA IS BEMÁSZOTT

A járőrpár a betörőt elfogta és előállította a Szentesi Rendőrkapitányságra. A nyomozók az elvégzett adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként megállapították, hogy a hódmezővásárhelyi férfi a bűnös estén több ház udvarába is bemászott, onnan lábbeliket, dísznövényeket, a bejelentő autójából pedig pénztárcát lopott. Ellene lopás bűntett és magánlaksértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb