Szegedi Arcok

Új méhlegelőt kapott Szeged, ezentúl a Bertalan híd lábánál is szorgoskodhatnak a méhek

“Március 22-én munkatársaink szorgosan dolgoztak egy új méhlegelő telepítésén, éppen úgy, ahogy a méhek is teszik” – írja a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft a közösségi oldalán. Mint a posztból kiderült, így a már meglévők mellett méhlegelővel gazdagodott a Bertalan híd lába is Szegeden.

Azt is kiemelték, hogy a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. belvárosi decentrumához 3 darab méhlegelő kezelése tartozik:

  • a Kálvária téri,
  • a Szent György téri,
  • és a Bertalan híd lábánál újonnan létrehozott egység.

Hozzátették, hogy ezek a vadvirágokkal teli területek megfelelő élelmet biztosítanak a méheknek, akik pedig a mi táplálékunkról gondoskodnak. “Természetesen Szeged is része ennek a nagyszerű nemzetközi kezdeményezésnek, miszerint igyekszünk városi környezetben is megteremteni az ehhez szükséges feltételeket” – hangsúlyozták a posztban.

10 MÉHLEGELŐ ÉS 5 MÉHECSKEHOTEL VOLT EDDIG SZEGEDEN

A méhlegelős kezdeményezést egyébként még 2021-ben kezdte el terjeszteni a SZETÁV és a Mondolo Egyesület Szegeden. Akkor kapott egy gigantikus méhet a Vág utcai fűtőmű, valamint 10 helyszínre vadvirágos méhlegelőt és 5 helyszínre méhecskehotelt építettek a városi biodiverzitás népszerűsítése érdekében. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb