Szegedi Arcok

“Oktatási minisztériumot, Sintér Sándorok nélkül” – akcióba lendült az Egységes Szülői Front Szegeden (frissítve)

Akcióba lendült az Egységes Szülői Front Szegeden. Szerdán reggel a Mars téren a piros lápánál várakozó autósoknak hívták fel a figyelmét az oktatás helyzetére.

Április 24-ére egységes sztrájknapot hirdetett a köznevelési és szakképzési intézményekben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, viszont nagyon úgy fest, hogy Szegeden már ma is az oktatási problémák körül forog a téma. Több olvasónk is arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mars téren az Egységes Szülői Front tagjai a piros lámpánál várakozó autósok elé álltak, és transzparensekkel hívták fel a figyelmet az oktatási problémákra. A plakátokon olyan szövegek voltak olvashatók, mint:

  • “státusztörvény = az oktatás halálos ítélete”,
  • vagy, hogy “oktatási minisztériumot, Sintér Sándorok nélkül”.

ÁRILIS 24-ÉN SZTRÁJKOLNAK A PEDAGÓGUSOK

A kormány szerdán, azaz ma egyeztet a tanárok képviselőivel, de Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint az eddigi találkozókat nem is lehet egyeztetésnek nevezni, mert a köznevelési államtitkárság részéről csak meghallgatták és nyugtázták az észrevételeket, kritikákat, de semmilyen párbeszéd, szakmai vita nem alakult ki. Április 24-ére egységes sztrájknapot hirdetettek.

FRISSÍTVE: NINCS KÖZE AZ SZTE JUHÁSZ GYULA GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁNÁL TÖRTÉNT ÉLŐLÁNCNAK A MARS TÉRI DEMONSTRÁLÓKHOZ

Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolánál történt élőláncnak nincs köze a fent is írt eseményhez. Mint kiderült, 8.00 órakor az I. Juhász Gyula Gyakorlóiskolai Napok keretében tanárok és diákok körbeölelték az iskolájukat egy flashmob keretében. Hamarosan további részletekkel is jövünk a rendezvényről.

Láttál valamit, amelyről úgy gondolod, érdekelheti a többi szegedit? Küldd be a vadonatúj Szeged365 applikáción keresztül és nyerj minden pénteken a Nagy Szegedi App-teszten! Töltsd le a Szeged365 alkalmazást az App Store-ból vagy a Google Play áruházból!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb