Smart Szeged

Teljesen felújítja a Magyar Közút a Szentes-Mindszent-Hódmezővásárhely, és a Földeák-Maroslele közötti összekötő utakat

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósítja meg Csongrád-Csanád megyében a „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében III” című projektet. A projekt részeként megújul a 4521-es jelű Szentes-Mindszent-Hódmezővásárhely összekötő út 4,3 kilométeres szakasza, valamint a 4416-os jelű Földeák-Maroslele összekötő út 3,9 kilométeres szakasza – közölte csütörtökön a Magyar Közút szerkesztőségünkkel.

Mint kiemelték, mindkét projektet a társaság bruttó 1,499 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósítja meg.

TÁBLÁKAT IS CSERÉLNEK

A közlemény szerint a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. mind a két munkaterületet átadta, a fejlesztés 90 napot vesz igénybe. A Szentes-Mindszent-Hódmezővásárhely összekötő út és a 4416-os jelű út 4+240 és 8+151 kilométerszelvények közötti szakaszának felújításának részeként a szakemberek gondoskodnak a meglévő felület profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, ezt követően aszfalt kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épül. Sor kerül a KRESZ táblák cseréjére és új tartós burkolati jelek festésére.

Mint kiemelték, a beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság és nagymértékben javul az utak szolgáltatási színvonala. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közutak minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb