Szegedi Arcok

Több mint 100 ezer forint értékű élelmiszer-adományt küld a KDNP vármegyénkből a háború miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai családoknak

A Kereszténydemokrata Néppárt Csongrád-Csanád vármegyei tagjai is csatlakoztak a párt nagyhéten indított tartósélelmiszer-gyűjtési akciójához, melynek célja a háború miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai családok megsegítése – közölte szerkesztőségünkkel Haág Zalán.

A párt vármegyei tagjai Polner Eörs elnök, Drimba Tibor maroslelei polgármester, valamint Haág Zalán és Ruzsa Roland szegedi önkormányzati képviselők koordinálásával néhány nap alatt több mint 100 ezer forint értékű élelmiszer-felajánlást tettek, mely a mai napon útnak is indult Budapestre.

AZ ORSZÁGSZERTE ÖSSZEGYŰJTÖTT ADOMÁNYOK A SZENT LUKÁCS SZERETETSZOLGÁLATON KERESZTÜL JUTNAK EL KÁRPÁTALJÁRA

A KDNP tagjai által országszerte összegyűjtött adományokat Latorcai Csaba miniszterhelyettes, a KDNP ügyvezető főtitkára és Simicskó István, a KDNP alelnöke, parlamenti frakcióvezető pénteken a fővárosban adja át a görögkatolikus egyház képviselőinek, akik a Szent Lukács Szeretetszolgálaton keresztül juttatják el azt a rászorulóknak Kárpátaljára.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb