Mindenmás

Ennyi volt: lekapcsolja a 3G-s hálózatát a Yettel, Szegeden is teljesen megszűnik

Hivatalosan már csak a Yettel üzemeltet Magyarországon 3G-s mobilhálózatot, ez azonban rövidesen megváltozik – kiderült ugyanis, hogy mikor szűnik meg az elavult technológia náluk is – írja a HVG.

Hasonlóan a világ többi részéhez, már Magyarországon is javában zajlik a 3G-s mobilhálózatok lekapcsolása. Elsőként a Telekom nyugdíjazta az elavult technológiát, náluk már 2022. július 1-je óta nincs mód kapcsolódni a harmadik generációs mobilhálózatokra. A másik két mobilszolgáltató ennél valamivel lassabb, fokozatosabb leállítási folyamatot visz végbe. A Vodafone például márciusban jelentette be, hogy április 10-ével véget ér a 3G kora náluk is – tehát immáron egy hete csak a Yettelnél van 3G hazánkban, és most az is kiderült, hogy náluk sem sokáig.

AZ ÉV VÉGÉRE TELJESEN LEÁLLNAK

A szolgáltató honlapjára feltöltött tájékoztató szerint ugyanis a Yettel is az utolsó szakaszba lépett. Mint írják, tavaly a főleg vidéki, ritkán lakott területeket érintő, 900 MHz-es frekvenciasávban működő részt kapcsolták le, most pedig sorra kerül a fennmaradó, 2100 MHz-es sáv is. A cég részleteket is elárult: először május 15-én a Balaton és a Velencei-tó környékén kapcsolják le a 3G-hálózatukat, ami érinti Veszprém és Székesfehérvár teljes területét is. Hozzáfűzik: a teljes 3G-s hálózatuk várhatóan az idei év végére áll majd le, így ha valaki még mindig olyan készüléket használ, ami nem tud kapcsolódni a 4G-s vagy 5G-s mobilhálózatokra, annak szükséges lesz modernebb eszközre váltania a mobilinternetezéshez. A Yettel végezetül megjegyezte: a 3G-képes SIM-kártyák díjmentesen cserélhetők az ügyfélszolgálati pontokon és egy online felületen. A lekapcsolással kapcsolatos további tudnivalók a szolgáltató kapcsolódó aloldalán olvashatók.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb