Közélet

Három, megoldatlan ügyben is 10 millió forint nyomravezetői díjat fizet a rendőrség, ebből az egyik ügy szentesi

Három, egyenként tízmillió forintos nyomravezetői díj van érvényben jelenleg Magyarországon – írja a Magyar Nemzet. Ezek szerint tízmillió forintot ér, ha valaki tudja, ki a budapesti Lehel utcai bankfiók felrobbantója, a Teve utcai rendőrpalotát Kalasnyikov gépkarabéllyal meglövő tettes és a szentesi K. Judit gyilkosa.

A három ügy részletei röviden összefoglalva:

  • K. Judit albérletéből 2006 júliusában, kétéves gyermekét hátrahagyva, ismeretlen helyre távozott. Az eltűnésével kapcsolatban beszerzett adatok és információk alapján a szentesi nő gyilkosság áldozatává válhatott.
  • 2007 febuárjában egy Kalasnyikov gépkarabélyból több lövést adott le a rendőrség Budapest XIII., Teve utca 4–6. szám alatti székházára. A lövések során személyi sérülés nem történt, de az épület több helyen megrongálódott. A Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen nyomoz.
  • 2014 januárjában egy budapesti, Lehel utcai bankfióknál robbantás történt. A bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult. Az Nemzeti Nyomozó Iroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés és közveszély okozásának gyanúja miatt folytatja az eljárást a jelenleg is ismeretlen tettes ellen.

A nyomravezetői díj bruttó összeg és annak fizethető ki, aki az elkövetővel kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével ez a személy azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és aki az információit az eljárás során ismerteti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. Az eddigi legmagasabb nyomravezetői díjat egyébként a roma sorozatgyilkosok fejére tűzték ki, százmillió forint értékben, de azt nem kellett kifizetni, mivel az azóta jogerősen elítélt tetteseket sikerült elfogni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb