Szegedi Arcok

Szegedi siker is születhet ma a Pizza Világbajnokságon – városunk pizzasütő mesteréért, Paduraru Alexandruért is szoríthatunk

Minden évben megrendezik a Pizza Világbajnokságot az olaszországi Pármában. A versenyen Paduraru Alexandru, városunk pizzasütő mestere is részt vett, aki minden erejével azon dolgozott, hogy egy kicsit Szegre is elhozza el a dicsőséget. Mint kiderült, az eredményhirdetés ma, azaz csütörtökön este 8-kor lesz.

Mint már megírtuk, Alexandru a szakma legjavát Nápolyban tanulta, így ismeri az igazi olasz pizza minden csínját-bínját és titkát, amivel a szegedieket egyenesen a mediterrán ország ízvilágába repíti el. A Magyar Pizzaválogatott tavaly elképesztően jól szerepelt a Pizza Világbajnokságon, így idén magasan van a léci, hogy az Olaszországban, Pármában megrendezésre kerülő versenyen jó helyezést érjenek el.

A 2023-as Magyar Pizzaválogatott különlegessége, hogy bővített csapatlétszámmal minden lehetséges kategóriában elindult a magyar csapat köztük Alexandru-val, valamint egy látássérült versenyző is csatlakozott, Karvai Sándor személyében.

KACSAMELL, LIBAMÁJ A PIZZÁN

A Trade Magazin azt írja, hogy a versenyre a csapatoknak maguknak kellett biztosítaniuk az alapanyagokat. A Magyar Pizzaválogatott természetesen idén is nagy hangsúlyt fektetett a magyar alapanyagok szerepeltetésére, így a versenymunkákra került többek között libamáj, kacsamell, tokaji aszú, szarvasgomba, vargánya gomba és cékla is, sőt a zsűri tagjai újragondolt rakott krumplival és gulyással is találkozhattak. Az eredményhirdetésre ma este 8-kor kerül sor, Mi pedig irtóra szurkolunk Alexandruéknak. Az eredményhirdetést élőben ITT lehet nézni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb