Közélet

Sok volt a panasz: elköltöztetik Újszegedről a Máltai Szeretetszolgálatot

“Az önkormányzatnak sikerült megállapodást kötnie a Máltai Szeretetszolgálattal és 2023-ban két ütemben a Bajai út 13. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlanban folytatják szociális tevékenységüket” – jelentette be pénteken Mihálik Edvin, önkormányzati képviselő a közösségi oldalán.

A Máltai Szeretetszolgálat 1993-óta, idén 30 éve működik a Csanádi utcában, viszont az elmúlt években nagyon sok lakossági visszajelzést kaptak azzal kapcsolatban, hogy ez a nélkülözhetetlen szociális munkát végző intézmény nincs jó helyen.

MAGASABB SZINTŰ SZOLGÁLTATÁST VÁRNAK

“Nagyon sok egyeztetésen és tárgyaláson vagyunk túl, idén nyílt lehetőség arra, hogy megfelelő nagyságú csereintézményt tudjunk felajánlani, ezt a Máltai Szeretetszolgálat elfogadta, az önkormányzat pedig elkezdi az intézmény felújítását. Abban bízunk, hogy ebben a lakóövezettől távolabb eső intézményben a Máltai Szeretetszolgálat magasabb szintű szolgáltatást tud majd nyújtani” – írta Mihálik Edvin, majd kiemelte, hogy a nappali melegedő szeptember 1-től, a szegedi csoport december 31-től folytatja tevékenységét a Bajai úton.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb