Szegedi Arcok

Szegeden és a környékén mintegy 150 tanár helyezte kilátásba, hogy beadja a felmondását, ha a státusztörvényt életbe léptetik

A státusztörvény bevezetése ellen és az oktatás körülményeinek javításáért hirdettek mára pedagógussztrájkot, Csongrád-Csanád vármegyében több, mint 30 intézmény érintett benne – írtuk meg hétfőn reggel. Mint kiderült, a pedagógusok mellett az Egységes Szülői Front is akciózik, a helyi tankerület előtt demonstrálnak éppen.

Budapesten a Belügyminisztérium előtt tüntetnek, de több vidéki iskolában is sztrájkolnak hétfőn a tanárok. Szegeden és a környékén összesen harmincöt helyen szüntették be a munkát a pedagógusok a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja nevű Facebook-csoport adatai szerint. Szegeden 27 tankerületi oktatási intézmény van, ezek többségében beszüntették ma a munkát, továbbá a környékbeli településeken is mintegy tíz helyen, és a kissé messzebb fekvő Szentesen is – emlékeztet a Telex.

A GIMNÁZIUMOKBAN IS SZTRÁJKOLNAK, A SZÜLŐK A TANKERÜLETHEZ VONULTAK

Szeged mindegyik gimnáziumában sztrájkolnak, emellett általános iskolákban és szakképzőkben is, és óvodában is beszüntetik a munkát. Az előző hét végén és mára virradó éjjel az Egységes Szülői Front – Szeged aktivista csoport szervezésében a krétafeliratokkal, szalagokkal, transzparensekkel díszítettek fel több iskola bejáratát, és az iskolák egy részénél ma reggel is megjelentek szülők, hogy támogassák a tiltakozó tanárokat. Sőt, a demonstrálók a tankerülethez is kivonultak, ahol egy levelet is átnyújtottak az intézmény vezetőjének, Plesovszkiné Ujfaluczki Juditnak, amelyben 28 pontban fogalmazták meg a kérdéseiket. A tiltakozók szóban is elmondták a státusztörvénnyel szembeni kifogásaikat. Az igazgató azt válaszolta, ő nem jogalkotó, és nem is véleményezi a leendő törvényt, de ha az új feladatokat ad majd a tankerületnek, meg fogják azokat oldani, mint az eddigieket is.

A szülői csoport adatai szerint Szegeden és a környékén mintegy 150 tanár helyezte kilátásba, hogy beadja a felmondását, ha a státusztörvényt életbe léptetik. Ezért a tiltakozó szülők egy csoportja délelőtt a Szegedi Tankerületi Központnál léggömbökre írt 150-es számmal figyelmeztettek arra, hogy a pedagógusokat hátrányosan érintő törvény miatt sokan elhagyják a pályát, és a Tankerület bejárata elő 150 pirosra festett, számozott kavicsot tettek ki a tiltakozó feliratok mellé. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb