Szegedi Arcok

Aláírásgyűjtésbe kezdenek a státusztörvény ellen a szegedi iskolák

Hétfőn a Grand Café mozitermében közös sajtótájékoztatón jelentették be a sztrájkokban részt vevő iskolák, illetve tanárok képviselői, és a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja, hogy folytatják a tiltakozást. Mint kiderült, aláírásgyűjtésbe kezdenek a státusztörvény ellen.

Követelik annak visszavonását, és a közoktatás helyzetének javításáról érdemi párbeszéd megkezdését a szakszervezetekkel és a tanári mozgalom képviselővel. A szegedi pedagógusok felszólítják a kollégáikat, hogy a saját intézményeinek belül kezdjék meg a tiltakozók aláírásainak összegyűjtését. „Minden tanárnak érdeke, hogy aláírja, mert ha életbe lép a státusztörvény, nem lehet majd megúszni a hátrányait” – emelték ki a sajtótájékoztatón a Telex beszámolója szerint.

AZOKAT IS ALÁÍRÁSRA BUZDÍTJÁK, AKIK NEM PEDAGÓGUSOK, DE TÁMOGATNÁK ŐKET

A tanárok számítanak a Szeged és környéke oktatási intézményeiben dolgozók együttműködésére. A tavaly ősz óta tartó széles körű szakmai összefogás alapján úgy vélik, sokan csatlakoznak majd. Az Egységes Szülői Front – Szeged aktivista csoport pedig a szülőkön kívül aláírásra kéri azokat is, akik nem az oktatásban dolgoznak, és más módon sem érinti őket a státusztörvény, de támogatni akarják a pedagógusokat. Az aláírásgyűjtést bejelentő sajtótájékoztatón szakszervezeti vezetők, szegedi és vidéki tanárok, szülők és a mozgalmat támogató diákok is részt vettek. A délutáni rendezvény rövid volt, mert az egyik szegedi gimnáziumban, amelynek tanárai gyakran részt vesznek a sztrájkokban, délutánra tantestületi értekezletet hirdetett meg az igazgató, ezért az ott dolgozóknak vissza kellett sietniük az iskolájukba.

ORSZÁGSZERTE SZTRÁJK VOLT HÉTFŐN

Mint megírtuk, hétfőn reggel pedagógusok, diákok, politikusok együtt demonstráltak a Belügyminisztérium épülete előtt, és több iskolában egész nap sztrájkoltak tanárok az egységes munkabeszüntetés újabb napján. A PDSZ és más szervezetek a kormány által tervezett státusztörvény ellen tiltakoznak, amelynek bevezetésével megszűnne a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonya, ehelyett a kormány köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt akar bevezetni. A tervezetből az látszik, hogy a jövőben a tantestületek inkább véleményezési joggal fognak rendelkezni a saját iskolájukat érintő kérdésekben, a végső döntéseket pedig az igazgató és a fenntartó hozná meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb