Közélet

Kombinálják a vármegye- és országbérletet a szegedi közösségi közlekedés bérleteivel

Május elsejétől egy minden eddiginél kedvezőbb bérletrendszer használatával a teljes (Csongrád-Csanád) vármegyét, sőt, akár az egész országot be lehet utazni a MÁV-START és a Volánbusz járataival – írtuk meg februárban, majd az is kiderült, hogy: a vármegyebérlet 9450, a havi országbérlet 18 900 forintba fog kerül. Később arra is fény derült, hogy a bérletbe beletartozik a tram-train szolgáltatás is, viszont úgy volt, hogy az SZKT járatai nem. Eddig, hiszen a városüzemeltetési bizottságának mai ülésén kiderült, hogy a helyi közösségi közlekedési bérlettel kombinálják a vármegye- és országbérletet Szegeden.

JÚNIUSTÓL LÉPNE ÉLETBE

Ülést tartott ma a városüzemeltetési bizottság, hiszen holnap közgyűlés lesz. Az ülésen többek között arról is szó esett, hogy a szegedi közösségi közlekedés bérleteivel kombinálják az új, május elsejétől érvényes vármegye- és országbérletet városunkban. Az új, a szegedi közösségi közlekedésre is kiterjedő kombinált bérlet a tervek szerint, és ha a közgyűlés pénteken jóváhagyja, akkor június elsejétől lépne életbe. A bizottság ülésén arra is fény derült, hogy mennyibe fog ez kerülni. Eszerint, ha valaki teljes árú vármegye- és országbérletet vásárol, de szeretne Szegeden belül trolival és villamossal is utazni, annak:

  • a vármegyebérlettelt kombinált bérletért 18 200 forintot,
  • az országbérlettel kombinált bérletért pedig 27 650 forintot kell fizetnie havonta.

Mint kiderült, a diákok továbbra is élhetnek majd a kedvezménnyel, az újfajta kombinált bérlet nekik vármegyei szinten 6175 forintba, országos szinten pedig 7120 forintba fog kerülni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb