Smart Szeged

Elkezdték feltenni a Kölcsey utca és Dugonics tér közötti napvitorlákat is

Véget ért az idén újra négy napos Szegedi Majális, másfél hét múlva startol a Szegedi Borfesztivál, de a kettő között félúton is van történés a belvárosban: elkezdték feltenni a Kárász utcai napvitorlák Kölcsey utca és Dugonics tér közötti szakaszát. A projekt május végére készülhet el, de azért lesznek “foghíjas” részek.

MÁRCIUS KÖZEPÉN INDULT EL A MUNKA

Március 16-án, a nemzeti ünnepet követő napon indult meg a munka a Kárász utcán, mint annak idején írtuk, elkezdték a napvitorlákat tartó szerkezetek felszerelését. Mint kiderült, három ütemben kerülnek fel a napvitorlák a Kárász utcára:

  • először a Széchenyi tér felőli oldalon szerelték fel őket,
  • ezt követően a középső szakasz következett, amelynek része a Kölcsey utca felőli rész is, a mai naptól pont a tavalyi vitorlákat teszik vissza a helyükre (a leszerelésük óta csak a fémkötelek voltak kint),
  • a fináléban, május végén pedig összekötik majd a tavaly már egyszer kikerült (most pedig visszakerülő) verziót a Kölcsey és Kárász utca kereszteződése fölé kifeszítendő lebegő tetővel.

A tavalyi próba-projekthez képest az idén újdonság, hogy a barna és bézs részek mellé kék elemek is felkerülnek.

VANNAK FOGHÍJAS RÉSZEK, AZ EGYIK LAKÓ KIAKADT ÉS NEM ENGEDTE FELSZERELNI A TARTÓSZERKEZETET

A napvitorlák egyébként nem teljes hosszban fedik majd le a Kárász utcát. A tervek szerint a már meglévőt meghosszabbítják, ami átszeli majd a Kölcsey utcai kereszteződést, de kerül napvitorla a DM fölé, valamint a Széchenyi tér és a Klauzál tér közötti szakaszra is, ez utóbbi már elég látványosan fest.

A Klauzál tér Kölcsey utca felőli részén állítólag azért nem lesz egybefüggő a vitorla, mert az egyik sarki épület gazdája kiakadt és nem engedte meg, hogy felszereljék a vitorlák tartószerkezetét a házára. A sétálóutca közepénél is “foghíjas” lesz a dolog, ott az egyik ház üveghomlokzata miatt nem lehet megoldani a felerősítést.

Mihálik Edvin zöld város tanácsnok pár hete arról beszélt a helyszínen, hogy pont így jó a dolog, egyébként sem szerettek volna teljesen egybefüggő, cső szerű képződményt létrehozni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb