Mindenmás

Vádat emeltek az óvodás kislányt buszban felejtő sofőr ellen a szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében

Vádat emelt a Tiszafüredi Járási Ügyészség azzal a kunhegyesi férfival szemben, aki sofőrként 2022 júniusában egy kisbuszban hagyott egy négyéves kislányt. A gyermek  körülbelül nyolc órát töltött a felforrósodott buszban, mire rátaláltak eszméletét vesztette és pár nap múlva meghalt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel. A 24.hu információi szerint 1 év 10 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztést, és 5 év személyszállítási tevékenységtől eltiltást kértek a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A SOFŐR NEM VETTE ÉSZRE, HOGY A KISLÁNY AZ UTASTÉRBEN MARADT

Mint tavaly nyáron megírtuk, a szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a kunhegyesi sofőr 2022. június 7-én reggel 7 óra 30 perckor Tiszaderzsen vette fel a kislányt az autóbuszra, hogy a tomajmonostorai óvodába vigye. A település általános iskolájánál az ott tanuló gyerekek leszálltak az autóbuszról, de a sofőr ezután nem állt meg az óvoda előtt, hanem a járművel – amelyen akkor már csak a négyéves kislány utazott – egy fedetlen parkolóba hajtott. A sofőr nyolc óra körül leszállt a csukott ajtókkal és ablakokkal, lezáratlan állapotban hagyott autóbuszról, anélkül, hogy előzőleg az utasteret kellő alapossággal átvizsgálta volna, így nem vette észre, hogy a gyerek még az utastérben van.

AZ AUTÓBUSZBAN TÖBB MINT 50 CELSIUS – FOK VOLT

Az autóbuszban napközben felforrósodott a levegő, a jármű levegőtlenné vált, a zárt térben az óvodás kislány eszméletét vesztette. Amikor 14 óra 45 perc körül rátaláltak a vezető ülés mögötti második üléssoron fekvő gyermekre, az autóbuszban már több mint 50 Celsius-fok volt. Az autóbuszban eltöltött idő alatt a szélsőséges meleg hőgutát és többszervi elégtelenséget okozott, amelyek következtében a kislány – a szakszerű orvosi ellátás ellenére – 2022. június 10-én meghalt.

A KISLÁNY A SOFŐR MULASZTÁSA MIATT VESZTETTE ÉLETÉT

Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi az utaslista alapján nem győződött meg arról, hogy kit és hova kell szállítania, továbbá a szállítás befejezésekor nem ellenőrizte kellő gondossággal azt, hogy tartózkodik-e még valaki az autóbusz utasterében, ezzel gondatlanságból közvetlen veszélynek tette ki a kiskorú gyermeket, a kislány a mulasztásainak következtében vesztette életét.

Az 57 éves férfi ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat. A 24.hu információi szerint 1 év 10 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztést, és 5 év személyszállítási tevékenységtől eltiltást kértek a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére. Az ügyben a Tiszafüredi Járásbíróság fog dönteni – közölte a főügyészség.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb