Közélet

Orbán Viktor: nem fogunk belemenni, hogy belepréseljenek minket a háborúba

Már a kirobbanásakor is az volt magyar álláspont, hogy aligha lesz nyertese az ukrajnai háborúnak, ennek a háborúnak nincsenek és nem is lesznek nyertesei – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken, ahol szó esett az orosz-ukrán háborúról, a pápalátogatásról, valamint az energia – és gázárakról.

AZ OROSZ – UKRÁN HÁBORÚRÓL

A kormányfő kifejtette: a győzelemről vagy vereségről szóló nyugati elmélkedés valójában a háború hamis dilemmája. Hozzátette, Oroszország beleütközik egy falba, mert a NATO fegyverrel és pénzzel látja el Ukrajnát, és csak a nyugatiakon, valamint az amerikaiakon múlik, mennyit pénzt hajlandók költeni erre. A másik oldalon pedig ott van Oroszország, egy 140 milliós ország, amely sokkal nagyobb, mint Ukrajna, és övé a világ legnagyobb atomfegyver arzenálja – mondta.

“NEM FOGUNK BELEMENNI, HOGY BELEPRÉSELJENEK MINKET A HÁBORÚBA”

Közölte, nem lehet elképzelni, hogy valaki képes lenne legyőzni egy atomhatalmat, és Oroszország nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ahogy legyőzik, nem fog belenyugodni egy katonai vereségbe. Orbán Viktor hangsúlyozta: örülni kell, hogy itt nincs háború, és elég erősek vagyunk, hogy megakadályozzuk, hogy “belepréseljenek minket” a háborúba. “Amerika hiába akar minket belepréselni ebbe a háborúba, nem fogunk belemenni” – jelentette ki a miniszterelnök, majd leszögezte, Magyarország mindent megtesz azért, hogy tűzszünet és béketárgyalás legyen.

A PÁPALÁTOGATÁSRÓL

A pápalátogatással kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: a Szentatya valami olyat hozott magával Budapestre három napos ittléte alatt, amivel minden rossz egy kicsit eltűnt, és ehhez szerinte nem kell hívőnek lenni. A kormányfő azon véleményének is hangot adott, hogy bár nagyon sokan akarnak békét Ukrajnában, az amerikai befolyás viszont egyszerűen nem hagy teret a béke hangjának. “Nyugat-Európában sem fogadják örömmel a háborús híreket. Az európai emberek nem állnak ott a háborús propaganda mögött, és az egész fősodratú liberális média összehangoltan, koncertszerűen háborúpárti. A pápa pontosan tudja, hogy nem ez az európai hangulat” – mondta Orbán Viktor.

AZ UKRÁN EU – CSATLAKOZÁSRÓL

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a háború gazdasági következményei mára egy önálló tudományággá váltak. A miniszterelnök szerint már láthattuk, milyen hatása van a háborúnak, miközben mindenki Ukrajna EU-csatlakozásáról beszél, de a gabonaimport már tönkretette a gazdaságot. ” Óvatosan ezzel az uniós csatlakozással. Értem, hogy segítsünk Ukrajnának, de ezzel nem tehetjük tönkre a saját gazdaságunkat. Milliószámra mentek volna tönkre a családok, ha azt tettük volna amit a liberális közgazdászok szerettek volna” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette, a kormánynak mindig arra kell figyelni, hogy képes legyen fenntartani a rezsivédett árakat. Ennél a résznél leszögezte: a magyar családoknak nem kell aggódniuk emiatt, mert továbbra is maradnak a rezsivédett árak.

IDÉN NEM LESZ ELÉG ENERGIA ÉS GÁZ EURÓPÁBAN, DE MAGYARORSZÁGON NEM KELL TARTANI ETTŐL

Orbán Viktor kijelentette, hogy a kormány próbál segíteni a családokon, a vármegye- és országbérlettel pedig az ingázókat és a diákokat igyekeznek segíteni. Ennél a résznél méltatta Lázár János munkáját, aki álláspontja szerint kiegyenlítette azt a támogatást, amit eddig csak a budapestiek kaptak, de most a vidékieken segítettek. “A háborúnak nem lesz vége idén, mégis próbáljuk fenntartani ezeket az intézkedéseket. Az oroszoktól érkező energiára, amit az MVM hoz be, van egy csúszóhatás, ami a tőzsdei árakhoz van kötve, de az ár mindig két hónappal később érkezik Magyarországra. Ez azért van, hogy legyen időnk reagálni, ha szükséges. Az árak jobban néznek ki most, de tartunk attól, hogy a fűtési szezon kezdetével, amikor megindul a tározók feltöltése, emelkedni fognak az árak” – közölte Orbán Viktor, aki szerint idén nem lesz elég energia és gáz Európában, ám Magyarországon nem kell tartani ettől.

Forrás: MTI/index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb