Mindenmás

Megszólalt a súlyos állapotban lévő Gálvölgyi János családja

Gálvölgyi János családja közleményben számolt be a színész állapotáról azt követően, hogy sajtóhírek szerint Gálvölgyi Jánost intenzív osztályon kezelik, légzési nehézségekkel küzdött. A művészt családja szállította kórházba, mert hiába várták a mentőket.  

„Gálvölgyi János színművészt kórházban ápolják, állapota stabil, de a közeljövőben tervezett előadásait lemondja” – írta most a családja egy közleményben. Hozzátették azt is, hogy a SOTE klinikáján a színész „gondos orvosi ellátásban” részesül.

Állapota súlyos, de stabil. Amennyiben állapotában változás állna be, arról a család tájékoztatni fogja a közvéleményt

– idézte a család közleményét az Index.

MEGSZÓLALT GYŐRFI PÁL: NEM AZ SZÁMÍT, HOGY VALAKI HÍRES-E VAGY SEM, HANEM AZ ÁLLAPOT SÚLYOSSÁGA

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Rádió 1 Balázsék című műsorában beszélt arról az értesülésről, hogy a hozzátartozók állítólag saját maguk voltak kénytelenek kórházba vinni a légzési nehézségekkel küzdő művészt. Győrfi Pál hangsúlyozta: egyelőre annyit tudnak, hogy rosszullét miatt beérkezett egy hívás a központba.

„A hozzátartozót, aki hívott minket, mivel nem ott tartózkodott, ahol a beteg, a mentésirányítók visszahívták, hogy pontosítsák, milyen állapotban van, mik a tünetek. P2-es sürgősségi kategóriába sorolták az esetet, ami nem a közvetlen életveszély kategória. Amikor a mentőt indították, körülbelül 41 perccel az első hívás után, akkor érkezett a telefon a hozzátartozóktól, hogy elindultak más járművel a kórházba”

– magyarázta a szóvivő.

Győrfi Pál szerint a vizsgálat során tisztázni kell, hogy mi hangzott el a hívásban, milyen tüneteket mondott el a család, és az, hogy a mentésirányító döntése megalapozott volt-e, vagy életveszélynek kellett volna minősítenie az esetet. A szakember hozzátette, hogy

az ő szakmájukban az nem számít, hogy valaki híres-e vagy sem, az állapot súlyossága számít.

GÁLVÖLGYI IMÁDJA SZEGEDET, JÁTSZOTT A MACSKÁKBAN ÉS A MY FAIR LADYBEN IS

A témában szerdán cikkeztünk először, mint írtuk, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, parodista, szinkronszínész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja szoros kapcsolatot ápol a Napfény Városával: először a Macskák című musicalben játszott a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ezt követően jött az akkor 12 éves unokájával közös My Fair Lady:

  • ő Pickering ezredest alakította,
  • miközben unokája, Dani gyerekszereplőként tűnt fel a színen. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb