Mindenmás

Újabb gyilkosság történhetett Szegeden, két holttestet találtak ma reggel (frissítve)

Két holttestet találtak egy szegedi lakásban Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szombat hajnalban, mint közleményükben írták, felmerült az emberölés gyanúja.

Emberölés bűntett gyanúja miatt indult eljárás Csongrád-Csanád vármegyében – kezdődik a rendőrség rövid közleménye. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. május 13-án hajnalban egy szegedi lakásban két holttestet találtak.

Az idegenkezűség gyanúja is felmerült, a nyomozók vizsgálják az eset körülményeit.

FRISSÍTVE: A DANKÓ PISTA UTCÁBAN TÖRTÉNT A GYILKOSSÁG

Bár a rendőrség a helyszínt nem közölte, nem hivatalos forrásból úgy értesültünk, hogy a felsővárosi Dankó Pista utcában történhetett meg a tragédia. Hogy kettős gyilkosság történt, vagy az áprilisi esethez hasonlóan a gyilkos a tettét követően magával is végzett, egyelőre nem tisztázott.

FRISSÍTVE (10:17): EGY FÉRFI ÉS EGY NŐ HOLTTESTÉT TALÁLTÁK MEG – A RENDŐRSÉG NEM KERES ELKÖVETŐT

Egy férfi és egy nő holttestét találták meg szombat hajnalban Szegeden, Felsővároson, egy Dankó Pista utcai társasház egyik lakásában. A bűncselekmény egy hatlakásos, kétszintes társasház egyik földszinti lakásában történt. A saroképület egyik utcafrontját kordonnal vették körül a rendőrök. A lakásnál fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoztak kora reggeltől kezdve – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A szomszédok szerint a lakást egy külföldi, Távol-Keletről származó, harmincas éveiben járó nő bérelte, akinek egy hasonló korú magyar barátja volt.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint idegenkezűség gyanúja felmerült, a nyomozók vizsgálják az eset körülményeit. Emberölés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás. Az MTI információi szerint a rendőrség nem keres elkövetőt.

LEGUTÓBB BŐ EGY HÓNAPJA ÍRTUNK HASONLÓ SZÖRNYŰSÉGRŐL

Legutóbb bő egy hónapja, április elsején történt gyilkosság Szegeden, akkor egy férfi a saját testvérét ölte meg, majd magával is végzett – számoltunk be a szörnyű családi tragédiáról. A cikkünk megjelenését követően felvette velünk a kapcsolatot a két áldozat bátyja, aki a Szeged365 olvasóival osztotta meg elsőként érzéseit.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb