Kikapcs

Világhírű pilóták és rekorderek, egyedülálló éjszakai látványshow – megkapta a felszállási engedélyt a Szeged International Airshow, mutatjuk a dátumot!

A Szeged International Airshow 2023-ban ismét megkapta a felszállási engedélyt! A Szegedi Reptéren immáron 8. alkalommal szervezik meg a légiparádét, ami az ország egyik lerangosabb repülős eseménye lesz, ahol idén két napon át gyönyörködhetünk testközelből a gépmadarakban, helikopterekben és kápráztatnak majd el bennünket a pilóták lélegzetelállító mutatványokkal. A dátum is megvan már:

2023. szeptember 8-9.

KÉT TELJESEN ELTÉRŐ TEMATIKÁVAL KÉSZÜLNEK A SZERVEZŐK

A családok által kedvelt rendezvényen, a légi programok mellett idén a földközeli látnivalókból sem lesz hiány, a legbátrabbak pedig nem csak nézhetik, hanem maguk is megtapasztalhatják a szabad szárnyalás élményét – tudtuk meg a szervezőktől, akik azt is hozzátették, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is két teljesen eltérő tematikával készülnek a szervezők. A két napos rendezvényen így biztosan kicsik és nagyok is megtalálják a számukra kedvező programot.

Amit eddig tudni lehet:

  • 2023. szeptember 8-án, azaz pénteken Magyarországon egyedülálló éjszakai látványshowval kápráztatják el a közönséget. Az éjszakai égboltot nem csak a tűzijáték festi színesre, hanem a lélegzetelállító repülős produkciók is.
  • 2023. szeptember 9-én, szombaton pedig jön a nemzetközi repülőnap, világklasszis pilótákkal. A rendezvény második napján több mint 10 nemzet kimagaslóan tehetséges pilótái varázsolják el a közönséget.

További részletek ITT.

Lemaradtál a tavalyiról? Sebaj, mutatjuk a zárónapot képekben:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb