Sport

További két évvel meghosszabbította a szerződését a Szeged-Csanád GA rutinos kapusa

Még két évre kötelezte el magát a Szeged-Csanád GA csapata mellett Molnár-Farkas Tamás, a csapat első számú, rutinos hálóőre – olvasható a klub közleményében.

A szentesi születésű kapus egyébként nem először játszik Szegeden, hiszen még 2013 és 2016 között 37 bajnoki, valamint 10 Magyar Kupa mérkőzésen védte a szegediek kapuját. Egy szolnoki és egy kisvárdai kitérőt követően pedig 2021 tért vissza a Napfény városába, azóta már több mint 100 tétmérkőzésen védett, egy páron pedig még biztosan fog, ugyanis most két évvel meghosszabbította a szerződését a szegedi csapattal.

A hosszabbítás kapcsán természetesen maga a kapus is megszólalt:

Nem kellett sokáig tárgyalni, hamar megegyeztünk a közös folytatásról. Szeretek itt játszani! Örülök, hogy Csongrád-Csanád vármegyében maradhatok, hiszen itt születtem és ezer szállal kötődöm ide. Boldog vagyok, hogy továbbra is a térség első számú csapatában szerepelhetek.” 

osztotta meg gondolatait a rutinos hálóőr.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb