Közélet

Az újszegedi gyilkosságok miatt levelet írt Mihálik Edvin Pintér Sándornak

“Levelet írtam Pintér Sándor belügyminiszternek, amiben a segítségét kértem Újszeged önkormányzati képviselőjeként, a városrészben élő, aggódó állampolgárok nevében. Hiszen az elmúlt néhány évben több, kirívóan erőszakos gyilkosság is történt itt” – írta szerda reggel a közösségi oldalára Mihálik Edvin.

A képviselő azt is kiemelte, hogy az elmúlt időszakban, pontosabban:

  • 2021. január 6-án éjszaka egy börtönből szabadult, hajléktalan férfi két társát gyilkolta meg különös kegyetlenséggel az egyik erdős területen.
  • majd a napokban egy másik, az újszegediek által jól ismert hajléktalan férfi holttestét találták meg az előző bűncselekmény helyszínétől nem messze.

Ezekről itt számoltunk be:

NINCS ERŐFORRÁS

Mihálik Edvin posztjában felhívta a figyelmet arra, hogy hálásak a szegedi rendőröknek, akik rövid időn belül kézre kerítették az elkövetőket, utóbbi esetben a gyanúsítottakat, majd hozzátette: “a két esetben nem csak a helyszín közös. A jelenlegi információk szerint mindkettőt olyan személyek követhették el, akik rövid idővel korábban szabadultak a börtönből. Mindkét eset olyan területen történt, amit köztudottan, régóta táborhelyként használtak, szállásként használtak a hajléktalanok. Nyilvánvaló, hogy a rendőrségnek jelenleg nincs elegendő erőforrása ahhoz, hogy ezeken a területeken megfelelő rendszerességgel járőrökkel ellenőrizze, és azokat az illegális táborokat, amiket két állami cég, a MÁV és az ATIVIZIG magánterületén létesítenek, felszámolja. Az is egyértelmű, hogy a magyar börtönökből szabaduló, adott esetben erőszakos bűnözők utókövetése, ellenőrzése, és a társadalomba való visszailleszkedésének támogatása nem megfelelő. Ezek az emberek büntetésük letöltése után ott folytatják ahol abbahagyták, a magyar hatóságok pedig ezt tétlenül nézik” – véli a képviselő.

LÉPÉSEKET KELL TENNI

Mint kiderült, a zöld tanácsnok arra kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tájékoztassa arról, milyen lépéseket kíván tenni belügyminiszterként annak érdekében, hogy megelőzhetőek legyenek az ehhez hasonló esetek:

  • milyen többletforrásokkal támogatja a szegedi Rendőrkapitányságot annak érdekében, hogy végre megfelelő rendőri jelenlétet tudjanak biztosítani ezen a területen, ahol az utóbbi időben ismétlődő erőszakos bűncselekmények történtek,
  • és milyen megelőző intézkedéseket tervez bevezetni annak érdekében, hogy a börtönökből szabaduló elkövetők ne kövessenek el újabb bűncselekményeket?

Az is kiderült, hogy mindezek mellett levelet írt Lázár János építési és közlekedési miniszternek, mint a MÁV-ot felügyelő miniszternek is, amiben arra kérte, hogy tegyenek határozott lépéseket az újszegedi vasútállomás környezetének rendbehozásáért.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb