Sport

Tíz év után távozik Szegedről Juan Carlos Pastor vezetőedző, az aranyérem mellett a szép búcsú is tét a pénteki döntőben

A címvédő szegediektől tíz év után távozik Juan Carlos Pastor vezetőedző, a játékosok közül pedig a legjobb magyar kézilabdázónak tavaly megválasztott Rosta Miklós, a szerb Bogdan Radivojevic, a norvég Alexander Blonz, honfitársa, Kent Robin Tönnesen, valamint a horvát Mirko Alilovic. Mindezek mellett a Veszprémtől is távozik öt játékos, így az aranyérem mellett a szép búcsú is tét a pénteki döntőben.

Mint kiderült, a veszprémiektől elköszön

  • a magyar válogatott Ilic Zoran
  • és Sipos Adrián,
  • a dán csapatkapitány Rasmus Lauge Schmidt,
  • a horvát Manuel Strlek,
  • illetve Lukács Péter, akit kölcsönadnak.

A két csapat március közepe óta már négyszer találkozott egymással: a Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában a bakonyiak idegenben 36-23-ra, házigazdaként 38-33-ra győztek, a Magyar Kupa győri döntőjében 35-32-re nyertek, majd a bajnokság alapszakaszában Szegeden 30-28-ra kikaptak, vagyis egyre kisebb gólkülönbséggel győztek, negyedszer pedig veszítettek.

TRIPLÁZHAT SZEGED

A szegedieknek azóta nem volt komoly, mértékadó rangadójuk, a Veszprém viszont érdekelt volt a BL negyeddöntőjében, amelyben hazai pályán 29-29-es döntetlent játszott a lengyel Kielcével, idegenben pedig 31-27-re kikapott – így nem jutott be a kölni négyes döntőbe -, vagyis a formája továbbra sem felfelé ívelő. Tavaly és tavaly előtt a Szeged lett a bajnok, azaz idén triplázhat, ami korábban a Veszprémen kívül csak a Rába ETO-nak, a Bp. Honvédnak, az Elektromosnak, a Bp. Spartacusnak és a Bp. Vörös Meteornak sikerült.

JÓL ISMERI EGYMÁST A KÉT CSAPAT

A klub honlapján Dean Bombac szegedi irányító úgy fogalmazott, a két csapat jól ismeri egymást, és bár lehetnek apró változtatások, amikre nem készül a másik, nagy meglepetéseket valószínűleg nem okoznak egymásnak. Kiemelte, ugyanolyan összeszedetten kell védekezniük, mint a 30-28-ra megnyert meccsen, és ha a védekezés jól működik, akkor értékes könnyű gólokat is szereznek majd. A szlovén játékos megjegyezte, tavaly is nehéz évük volt, amit a bajnoki döntővel mentettek meg, és az az aranyérem sok mindenért kárpótolta. Most hasonló a helyzet, ezúttal is sok nehézséggel néztek szembe, az idény első felében nem voltak a megfelelő szinten, ám a 30-28-as győzelem fordulópontot jelentett. “Akkor magasabb fokozatra kapcsoltunk, ezt kell még kitolni, illetve ha lehet, még tovább fokozni két vagy három meccsig, és meglesz az eredménye” – vélekedett Bombac.

VESZPRÉM IS TRÓFEÁVAL SZERETNE ZÁRNI

A veszprémi Gasper Marguc a klub honlapján leszögezte, trófeával szeretnék zárni a szezont és három év után vissza akarják hódítani a bajnoki címet. “Szerintem egy kicsivel sikeresebbek voltunk ebben a szezonban, de szinte ugyanez volt a helyzet tavaly is, és akkor végül ők ünnepelhettek. Ezen szeretnénk változtatni” – nyilatkozta a szlovén jobbszélső. 

Meglátása szerint nem lesz könnyű meccs a pénteki, amely leginkább az alapszakaszban lejátszott mérkőzésekre vagy a Magyar Kupa döntőjére fog hasonlítani. “Kemény és szoros összecsapást várok. Nagy küzdelem lesz a két csapat között, sok fizikai kontaktussal és szabálytalansággal. A saját szintünkön kell kézilabdáznunk és meg kell mutatnunk a pályán, hogy mi vagyunk a jobb csapat” – jegyezte meg.

A két csapat eddig 188 alkalommal találkozott egymással, a mérleg 128 veszprémi és 53 szegedi győzelem, illetve hét döntetlen. A bajnoki döntő az egyik csapat második győzelméig tart. Amennyiben a rendes játékidő döntetlennel végződik, hétméteresek döntenek a mérkőzés győzteséről.

ÓRIÁSI SZURKOLÓI FELVONULÁS LESZ

“Lesz nagy ricsaj, meg sok füst is” – írt ránk a CSAK ELŐRE A Szegedi Kézilabdáért Egyesület egyik tagja, aki büszkén jelentette, hogy az elmúlt évek hagyományihoz híven az OTP Bank – PICK Szeged kontra Telekom Veszprém bajnoki döntő előtt, 2023. június 2-án (pénteken) 17.15-kor ismét megrendezik a hagyományosnak számító, de minden egyes alkalommal libabőrös szurkolói felvonulásukat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb