Smart Szeged

Új aszfalt és működő szökőkút – teljesen megújul az Aradi vértanúk tere, beindultak a munkálatok

Gőzerővel halad a Szegedi Szabadtéri Játékok helyszínének kiépítése a Dóm téren, közben magán a Fogadalmi templomon is garanciális javításokat végeznek, és mint kiderült, csütörtökön megkezdték az Aradi vértanúk terének a felújítását is, hogy mire beindulnak az előadások, minden készen álljon.

Átvette a munkaterületet a Norbo-Ép Kft, vagyis ma beindult az Aradi vértanúk terének a felújítása Szegeden. A helyszínen tartott sajtótájékoztatót Kovács Tamás alpolgármester, aki szerint közel 100 millióból rekonstruálják a teret. A tér új klinkertéglás támfalat kap, és új aszfaltot is, mindeközben pedig a Szegedi Vízmű kicseréli az elöregedett víz- és csatornavezetéket is a helyszínen.

A tervek szerint az utakat és a járdákat is újraaszfaltozzák, amint végzett a Szegedi Vízmű. Sőt, a téren található szökőkutat is rendbe teszi, és újra működőképessé varázsolja a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.

Közlekedjetek óvatosan, ha arra jártok, ezerrel megy a meló a helyszínen!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb