Szegedi Arcok

Szakembör rovatunk bemutatja: júliustól jönnek az új fizetős parkolási zónák Szegeden, még a táblák is fejre álltak tőle

“Befuccs Bt.! Ez sem sikerült!” – írta csütörtökön este a Szegeden láttalak nevű Facebook csoportba egy Tibor nevű tag, aki a borítóképünkként használt fotót is közzétette. Nem tudjuk, hogy az új táblákat kihelyező melósokat mi lelte, de sikerült az új kék parkolózónát jelző táblát fordítva rögzíteni az egyik helyszínen.

A fotó alatt természetesen megjelentek a kommentek is, az egyik hozzászóló ezt írta: “most akkor forgalommal szemben is lehet parkolni, vagy csak fejre állított gépjárművel? Hatósági választ várunk, mert addig nem fizetünk”, míg egy másik kommentelő szerint itt valószínűleg már túlvoltak a “fogdmeg a söröm”-ön. Akár így, akár úgy, szerintünk egy kicsit vicces lett:

 

Mint már megírtuk, 2023. július 1-től nagyobb mértékű változás lép életbe a közterületi fizetős parkolásban Szegeden. A jelenlegi sárga zóna területe kisebb mértékben bővül, viszont új kék és lila parkolási zónák bevezetésére kerül sor. A táblákat már most kihelyezik, így mindenki időben tájékozódhat az új rendszerről:

Az árak egyébként így alakulnak:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb