Szegedi ArcokVideo365

A szalagos magnós osztálybuliktól az angol királynő születésnapi partijáig, avagy hogyan hódított meg a szegedi DJ Dominique zenéjével négy kontinenst

Valószínű azon a hatalmas és kalandos életúton, amit a szegedi születésű Várkonyi Attila, azaz DJ Dominique eddig is már megtett, több emberöltőre való élménnyel gazdagodott. Magyarország egyik legismertebb és legkeresettebb lemezlovasa zenélt az angol királynő születésnapján, III. Károly koronázásán és nem olyan régen az Európa Liga döntőt megnyerő Sevilla győzelmi buliján is. Kalandos életéről a közismert Dj-vel szegedi látogatása során Mesi Cukrászdájában beszélgettünk, ahol az is kiderült, a szalagos magnós iskolabuliktól kezdve hogyan hódított meg mára négy kontinenst zenéjével.

„EZT CSAK SZÍVBŐL LEHET CSINÁLNI”

Dj Dominique alig másfél hete még a Deja Vu Fesztivál színpadán fényes nappal, ragyogó napsütésben csinált fergeteges hangulatot az újszegedi Partfürdőn. Mint ahogy a lemezlovas elárulta, kicsit tartott tőle, hogy a korai órában, ráadásul egy szimpla munkanapon mennyi embert tud megmozgatni, de végül kellemesen csalódott. A színpad előtt egy gombostűt nem lehetett leejteni, annyi fesztiválozó gyűlt össze, s énekelték együtt teli torokból a Sing Hallelujah, Szeged refrént. „Ezt csak szívből lehet csinálni” – mondta el Várkonyi Attila, akit már egészen fiatalon magával ragadott a zene szeretete.

EGY OSZTÁLYBULIN KEZDŐDÖTT MINDEN

Mint elmesélte, egészen pontosan egy iskolai osztálybulival indult el lemezlovas karrierje, ahol édesapja Tesla B5 szalagos magnójával varázsolt igazi partihangulatot táncoslábú diáktársainak. És innentől fogva nem volt megállás: Attila szívét és lelkét is beleadta a zenélésbe, középiskolásként és egyetemistaként is különböző bulikon pörgette a lemezeket. Ezután kiment szerencsét próbálni Amerikába, ahol négy kemény évet töltött el. Ez alatt az idő alatt dolgozott, nyelvet tanult, megszerzett még egy diplomát. „Úgy jöttem haza Amerikából, hogy láttam, ha dolgozol, küzdesz, ha odateszed magad, akkor lehet belőled valami” – mondta el Attila, aki úgy érzi, a kint szerzett tapasztalatok tették magabiztossá és segítették pályáján előbbre jutni.   

Azóta pedig már négy kontinensre (Európa, Dél-Amerika, Észak-Amerika, Ázsia) eljutott Dj-ként, s mint mondta, Ausztrália még hiányzik a repertoárjából, de, ha minden jól megy, egy meghívásnak köszönhetően még ez is valóra válhat.

SASOLD MEG A TELJES BESZÉLGETÉST VIDEÓNKBAN

Dj Dominique Mesi Cukrászdájában számtalan történetet megosztott velünk: többek között arról, milyen volt II. Erzsébet királynő szülinapi partija, vagy III. Károly megkoronázása, mesélt a zene mellett másik két nagy szenvedélyéről, a fociról és a kosárlabdáról és arról, milyen messzire sikerült a sportnak és a zenének köszönhetően eljutnia:

DJ DOMINIQUE VITTE A LÁNGOT A 2012-ES LONDONI OLIMPIÁN, SŐT KORÁBBAN MÉG MICHAEL JORDAN-NEL IS TALÁLKOZOTT

Dj Dominique már nem először mesélt nekünk elképesztő kalandjairól, alábbi cikkeinkben felidézi, amikor a 2012-es londoni olimpián vitte a lángot, s azt, hogyan találkozott Michael Jordan-nel.

Operatőr: Galyas Richárd

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb