Kikapcs

A helyére került a legendás kínai halotti páncél a Móra Ferenc Múzeumban

Nagy lendülettel dolgoznak a kínai és magyar szakemberek a szegedi ókori Kína-kiállítás építésén. A Kínából érkezett kurírok segítségével a műtárgyakat kicsomagolták és nagy gonddal helyezik el a vitrinekben. Az elsők között került be vitrinjébe a szenzációs uralkodói halotti jádepáncél – tájékoztatta szerkesztőségünket a Móra Ferenc Múzeum.

Június 9-én, pénteken megérkezett az ókori kínai kollekció Sanghajból: a ládákat néhány napi akklimatizálódás után nyitották fel a kínai szakemberek, akik a tárgyak felelősei, szakértői. A tárgyakat kicsomagolták, ellenőrizték, jelenleg nagy lendülettel zajlik az elhelyezésük a vitrinekben. A munka komoly odafigyelést kíván, hiszen többezer éves műtárgyakról van szó.

JÁDEPÁNCÉLBAN TEMETKEZTEK A CSÁSZÁROK

A kollekció kiemelt darabját, a szenzációnak számító uralkodói halotti jádepáncélt helyezték el az elsők között a számára kialakított vitrinbe. A Han-dinasztia császárai ugyanis a régészeti leletek alapján jádepáncélban temetkeztek. Jádetárgyakat helyeztek a test kilenc nyílásába is (fülek, orr, száj, szemek, hüvely, végbél), hogy megakadályozzák a lélek távozását a testből. Nagy hangsúlyt helyeztek a fizikai test megőrzésére, hitték, hogy a kilenc testnyílásba helyezett jáde vagy arany örökre megőrzi a testet, így ezeknek a jádetárgyaknak igen nagy jelentősége volt a Han-kor temetkezéseinél.

A kiállítás az ókori Kína-tárlat második egysége, melyet június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján nyitnak meg és egészen az év végéig látható lesz.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb