Közélet

Átírták a postatörvényt: Szegeden is gyökeres változások jöhetnek

Felére csökken a feladható csomagok maximális súlya és módosul, hány postának kell működnie a nagyvárosokban – ez derült ki a csütörtök esti Magyar Közlönyből, ugyanis módosították a postai szolgáltatásokról szóló törvényt.

Ebben a legfontosabb, hogy módosult az egyetemes postai szolgáltatás elérhetősége – emelte ki cikkében a Világgazdaság. A módosítás továbbra is rögzíti, hogy a postai küldemények felvételét és kézbesítését minden településen biztosítani kell. Változatlan maradt tehát, hogy az egyetemes postai szolgáltató településenként legalább egy kézbesítési ponton, tehát kvázi postafiókon vagy a kézbesítést lehetővé tevő eszközön köteles a levélküldemény és a hivatalos irat kézbesítését lehetővé tenni.

HÁNY POSTA MARAD SZEGEDEN?

Eddig úgy volt, hogy a 25 ezernél nagyobb népességszámú településeken 25 ezer lakosonként kellet legalább egy postát vagy a kézbesítést lehetővé tevő eszközt fenntartani. Ezt a mostani módosítás 30 ezerre változtatta, vagyis mostantól a 30 ezernél nagyobb népességszámú településeken 30 ezer lakosonként kell legalább egy olyan kézbesítési pontot fenntartani, amelynél lehetőség van a levélküldemény és a hivatalos irat kézbesítésére. E változás lakosságarányosan sokakra vonatkozik, Szegeden például a törvénymódosítás értelmében a most működő 7 helyett 5 is elegendő lesz, hogy nyitva tartson.

JÖHETNEK AZ AUTOMATA POSTÁK

A HVG szerint érdekes fejlemény, hogy postatörvény értelemző rendelkezése kiegészült a „kézbesítést lehetővé tevő automatizált eszköz” fogalmával. Ráadásul az eddigi kézbesítési pont, tehát a postafiók alpontjaként. A definíció szerint ez egy fizikai jelenlét nélkül üzemelő eszközt jelöl, amellyel lehetséges a személyes átadással kézbesítendő postai küldemény kézbesítése vagy a küldemény saját kézbesítése.

Hatályát vesztette ugyanakkor az a pont, ami a postai hálózat szervezéséről szólt. Ebben korábban az állt, hogy az egyetemes postai szolgáltatónak tartania kell magát ahhoz, hogy a felvételi pontok ne legyenek légvonalban öt kilométernél távolabb a lakosság 95 százalékától és légvonalban tíz kilométernél távolabb a lakosság 99,5 százalékától.

A FELADHATÓ CSOMAG SÚLYA KEVESEBB LETT

Érdemi változás állt be a belföldi vagy nemzetközi viszonylatú postacsomagoknál is. Ezek eddig 20 kilogrammig minősültek az egyetemes postai szolgáltatásba beletartozónak, azonban a jövőben ez 10 kilóra csökken.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb