Kikapcs

Hello, Mel Gibson! John Wick kamionja fogja felvezetni a 2023-as Szegedi Kamionos Találkozó felvonulását

Nincs szegedi nyár kamionos találkozó nélkül, amelynek nyitánya – 300 benzingőzben fürdő acélszörnyeteggel – július 14-én ismét keresztül-kasul dudálja majd a Napfény Városát – írtuk meg két hete, azóta pedig az is kiderült, hogy a grandiózus felvonulás élén az a Freightliner kamion fog vonulni, amely a Mel Gibson szereplésével forgatott John Wick előzménysorozatban is szerepel. Nyugi, lövöldözés nem lesz (reméljük).

2021-ben és 2022-ben Mel Gibson hónapokat töltött Magyarországon a The Continental című sorozat forgatása miatt, végigette a legjobb éttermeket, testőrök nélkül sétálgatott az utcán, és lezavart egy-két protokoll-látogatást is – írtuk meg annak idején. A Keanu Reeves féle John Wick-filmek előzménysorozataként elkészített, hamarosan debütáló The Continental története a sorozat bérgyilkosokra specializálódott szállodája körül bonyolódik majd, a hotel tulajdonosát (akit a filmekben Ian McShane alakított) Winston Scott játssza. Mel Gibsonnak ez lesz 2004 óta az első sorozatos szerepe, bár az egyelőre nem derült ki, milyen karaktert rejt a Cormack nevű figura. Mi arra tippeltünk, hogy bérgyilkos lesz, bár a Wick-világban ez egyáltalán nem lenne meglepő.

A sztori érdekessége, hogy a sorozat akciójeleneteiben feltűnő 1989-es Freightliner, 14.600 köbcentis Caterpillar motorral hajtott csőrös szörnyeteg gazdája pont az a szegedi Ágoston Attila, aki a szóban forgó Nemzetközi Kamionos és Motoros Találkozó főszervezője, egyben alapítója. A gépsárkány 33. éve vezeti fel a 300-350 kamionból álló felvonulást Szeged utcáin, amely hagyományt az idén is folytatják, szóval, szó szerint értendő,

hogy John Wick kamionja fog végigmasírozni Szeged utcáin.

A 8990 kg saját tömegű, 12+4 fokozatú kézi váltóval szerelt, hátsókerék hajtású, közel 600 lóerős fenevadat hamarosan bővebben is bemutatjuk a Szeged365-ön, egy videós anyag formájában.

Az esemény 2023. június 14-15 – én érkezik, bővebb infót IDE kattintva találsz róla, nomeg a Szeged365.hu-n, ahol hamarosan újabb részletekkel jövünk!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb