Mindenmás

Vasárnaptól a vonatok módosított menetrend szerint járnak majd

A Budapest—Cegléd—Szeged vonalon június 25-től július 14-ig Szeged állomáson végzett pályakarbantartási munkák miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek – közölte pénteken a MÁV.

Mint kiemelték,

  • a Szeged–Békéscsaba, illetve Szeged–Orosháza közötti vonatok csak Szeged-Rókusig közlekednek és onnan indulnak. Szeged állomás és Szeged-Rókus között mindkét irányban a tram-train járatokkal utazhatnak.
  • A Napfény InterCity és egy S20-as vonat, valamint az Aranyhíd Expreszvonatpár – 2 perccel -módosított menetrend szerint közlekedik Szeged és Kiskundorozsma között, mindkét irányban megállnak Kiskundorozsma állomáson.
  • A Szeged–Kiskunfélegyháza közötti személyvonatok Kiskundorozsmáig és onnan közlekednek. Szeged és Kiskundorozsma között mindkét irányban pótlóbusszal kell utazni.

A közlekedési társaság azt is kiemelte, hogy a Szeged-Rókus és Szeged közötti vonalszakaszra érvényes vasúti menetjegyeket a vágányzári időszakában elfogadják a tram-train járatokon Rókus állomás és Szeged vasútállomás közötti vonalszakaszon.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb