Sport

Itt az újabb érkező: NBI-es tapasztalattal rendelkező középpályással erősít a Szeged-Csanád GA

Újabb érkezőt jelentett be a Szeged-Csanád Grosics Akadémia: az NBI-es tapasztalattal rendelkező Radics Márton a Puskás Akadémia csapatától érkezik, a következő szezont pedig kölcsönben Szegeden tölti.

A Szeged-Csanád GA közlése szerint Radics Márton 2001. december 2-án született Győrben. Ménfőcsanakon kezdte pályafutását, majd a Győri ETO akadémiáján folytatta karrierjét, ahonnan 2018-ban a Puskás Akadémiához vezetett az útja. Egy évvel később, 2019 nyarán bemutatkozhatott az NB I-ben és összesen 18 mérkőzésen szerepelt felcsúti színekben az élvonalban. 2021 tavaszán kölcsönbe adták az NB II-es Gyirmóthoz, ahol a szezon végén feljutást ünnepelhetett. Az élvonalban alapemberként 27 találkozón lépett pályára a győri klub játékosaként. A 21 esztendős védekező középpályás az előző szezont kölcsönjátékosként Diósgyőrben töltötte, ahol 9 másodosztályú bajnokin szerepelt a bajnokcsapatban.

“Egyértelműen feljutási ambíciókkal érkeztem Szegedre! A klub körülményei teljes mértékben adottak ehhez a célhoz. A vezetőség részéről felvázolt koncepció tetszett, látnak bennem potenciált, ez is a döntés mellett szólt. Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni és ezáltal hasznos tagjává válni a csapatnak.” – nyilatkozta érkezését követően Radics Márton.

KÖZBEN A CSAPAT TÚL VAN A NYÁRI FELKÉSZÜLÉS ELSŐ HETÉN

A csapat közben lezárta a nyári felkészülési időszak első hetét, ennek kapcsán pedig a csapat vezetőedzője, Alekszandar Sztevanovics is megosztotta gondolatait: “A felkészülés kezdete mindig hordoz önmagában némi bizonytalanságot. Örülök, hogy számos alapemberünket megtartottuk a tavalyi csapatból, így könnyebb lesz az új játékosaink számára a beilleszkedés és az adaptálódás. Valamennyi labdarúgónk fegyelmezetten és kötelességtudóan állt bele a munkába, az első hetet sok optimizmussal és energiával teljesítettük. Még rengeteg a teendőnk, meg kell erősítenünk a versenyhelyzetet néhány poszton. Remélem, hogy a játékosok ugyanilyen keményen dolgoznak majd a továbbiakban is, és ennek eredményeként készen és egészségesen üdvözölhetjük a bajnokság kezdetét.” – fogalmazott a csapat edzője.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb