Közélet

A pénteki vihar margójára: még mindig ott árválkodnak a földre zuhant faágak a Bartók téren, teljesen eltorlaszolja a járdát az egyik

Pénteken futott be a hidegfront Szegedre, ami egy kis ramazurit rendezett a városban. Több helyen a világítás is odalett, a Bartók téren pedig leszakadt több faág. Mint kiderült, még ma is ott árválkodnak a földre zuhant faágak a téren, olvasónk szerint a járdát teljesen eltorlaszolja az egyik. Egyébéként több mint 100 riasztást kaptak a szegedi tűzoltók, akik non-stop vonultak aznap éjjel, ezért pedig irtó hálásak vagyunk nekik!

“Úgy tűnik, a környezetgazdálkodásnak nem volt még ideje a Bartók térről eltakarítani a leszakadt faágakat, amit felteszem a pénteki vihar okozott. A járdát teljesen eltorlaszolja, így a kocsi úton kénytelenek a gyalogosok kerülni” – írta hátfőn délelőtt Patrik nevű olvasónk, aki fotókat is megosztott a jelenlegi állapotról (köszönjük szépen!):

Azon nem csodálkozunk egyébként, hogy nem sikerült még teljesen elhárítani a vihar okozta károkat, hiszen rengeteg bejelentés érkezett a tűtoltókhoz is. Mint megírtuk:

  • a Bartók téren rászakadt, vagy épp csak a troli mellé, egy fa. A 74 -es busz megállt, a sofőr leszállt, hogy ránézzen a kollégájára illetve az utasokra. “Hihetetlen ropogással járt, ijesztő volt” – számoltak be az eseményekről.
  • Kifelé a Vadkerti tér után semmi világítás nem volt. A Kamarási-Rendező tér kanyarban átláthatatlan volt az út.
  • Szeged szerte sok helyen nem volt áram: a ti jelzéseitek alapján sötétségbe borult többek között Sándorfalva, Hódmezővásárhely Tarján vàrosrész, Kecskés telep, de Röszkén is többször elment az áram.
  • Üllésen a villám egy villanyoszlopba is belecsapott. Az utcában elment az áram.
  • Dávid beszámolója alapján a József Attila sugárúton a kukákat az útra sodorta az erős szél.

Még több beszámoló itt:

TÖBB MINT 100 SEGÉLYHÍVÁS ÉRKEZETT

A vármegyei katasztrófavédelem hétfői összesítésében azt írja, hogy az erős szél ágakat szaggatott le, fákat döntött ki. Este fél nyolckor érkezett a legelső lakossági bejelentés, melyet a hétvégén további több, mint száz segélyhívás követett. Leginkább Szeged, Hódmezővásárhely és Makó területén tombolt a vihar, ezekből a városokból érkezett a legtöbb segélyhívás. Volt, ahol utakat zártak el a fák, máshol az épületekre dőlt fatörzsek jelentettek veszélyt a lakosokra. A leszakadó ágak több helyen is megrongálták a távvezetékeket, vagy veszélyeztették a közlekedőket.

Csongrádon egy autó szélvédőjét is betörte egy nagy méretű ág. A városok hivatásos egységei péntek estétől folyamatosan dolgoztak a viharkárok felszámolásán. Szombat reggeltől is folyamatosan érkeztek a jelzések a szegedi főügyeletre. Este nyolc óráig folytak a mentések a vármegye számos pontján. A pénteki vihar kapcsán személyi sérülésről nem érkezett hír a szegedi főügyeletre.

A péntek esti vihar még vasárnap is adott munkát a Csongrád-Csanád vármegyei tűzoltóknak. Csongrádról, Szegedről és Hódmezővásárhelyről érkeztek lakossági bejelentések a nap folyamán. A leszakadt ágak és a kidőlt fák utakat zártak el, akadályozták a közlekedőket. Kilenc helyen kellett műszaki mentést végezniük az egységeknek, személyi sérülés sehol sem történt. 

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb