Közélet

Novembertől csak az állam végezhet közfinanszírozott CT- és MR-vizsgálatokat, ezt is államosítaná a kormány

A nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatások, vagyis az MR- és CT-vizsgálatok államosítását, valamint a kórházi patikák kiszervezését készítette elő a kormányzat – írja a Népszava a jövő évi költségvetési törvényhez beadott módosítások alapján. A törvénymódosítás arra is kitér, hogy a társasági formában működő szakrendelőknek a közfinanszírozásuk megtartása érdekében a jövő év második feléig át kell alakulniuk költségvetési intézménnyé. 

A beszámoló szerint az egészségügyet érintő változásokat az utolsó pillanatban kerültek bele a jövő évi költségvetési törvénybe. A változás értelmében novembertől csak az állam végezhet közfinanszírozott képalkotó, CT- és MR-vizsgálatokat.

A VIZSGÁLATOK EGYHARMADÁT VÉGZIK MAGÁNCÉGEK

Novembertől tehát megszűnik azoknak a magánszolgáltatóknak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) kapott finanszírozásuk, amelyek ezen a területen még részt vesznek a közellátásban. Jelenleg a CT- és MR-vizsgálatok egyharmadát végzik magáncégek, amelyek vagy a teljes szolgáltatást, vagy a kórházakban közreműködőként biztosítják a betegek ellátását. Az ezekkel kapcsolatos szerződéseket a kórházaknak, szakrendelőknek kell felmondaniuk, újakat azonban nem köthetnek.

ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK ÉS VITAMINOK – CSAK A PATIKÁBAN

A megszüntetett szerződésekért kártalanításban részesülnek majd, amelynek összegét később a területért felelős miniszter rendeletben határozza meg. A kormány továbbá a kórházi gyógyszertárakat is kiszervezné. Az indoklás szerint a cél az egységes színvonalú szolgáltatás biztosítása, valamint a nagy értékű, személyre szabott gyógyszeradagolást lehetővé tevő beruházások megvalósítása. A 2024-es költségvetési törvényben azt is előírják, hogy a már terápiás dózisú hatóanyagot tartalmazó étrend-kiegészítők és vitaminok csak a patikákban lesznek elérhetők.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb