Szegedi Arcok

Beférkőztek az agyagkatonák a Kormányhivatal központi épületébe

Felbecsülhetetlen értékű kulturális és történelmi kincset hozott Csongrád-Csanád vármegyébe a Móra Ferenc Múzeum időszakos kiállítása, amely a kínai császárság fénykorának temetkezési tárgyait mutatja be. A Csin-dinasztiát megidéző tárlat három darabja a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal központi épületében is megtekinthető.

Mint kiemelték, május végén nyitotta meg kapuit az Agyagkatonák – az első kínai császár halhatatlan őrei című kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Kína első császára, az i.e. 247-221. között uralkodó Csin Si Huang-ti sírhelyét mintegy 8000 életnagyságú agyagkatona őrizte, a terrakotta hadsereget 1974-ben fedezték fel.

VALÓSÁGHŰ ÁBRÁZOLÁS, EGYEDI VONÁSOK

A monumentális sereg egyik érdekessége, hogy a katonák megformálása során az alkotók valósághű ábrázolásra törekedtek, az agyagba vésett részletek a kínai katonai felszerelések és fegyverek rendkívüli precizitását tükrözik, de emellett az arcukat is egyedi vonásokkal látták el. Így mosolygós, kedves figurák mellett morcos, szigorú tekinteteket is felfedezhetnek rajtuk a látogatók.

HÁROM AGYAGKATONA SZOBORFEJ KERÜLT A KORMÁNYHIVATALBA

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal és a Móra Ferenc Múzeum közötti együttműködésnek köszönhetően nyitvatartási időben, ingyenesen három agyagkatona szoborfej várja a látogatókat a hivatal Rákóczi téri épületének aulájában, előreláthatóan az év végéig. A minikiállítás célja, hogy az épület látogatói közelebbről megismerhessék a kínai kultúra és történelem fontos korszakát, de egyúttal kedvcsinálóként is kíván szolgálni a Magyarországon rendkívüli tárlat megtekintéséhez, mely december 31-ig látható a Móra Ferenc Múzeumban – írják a honlapjukon.

Fotók: Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal FB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb